1805. október 15-én készítette el először a bécsi virslit vagy másnéven a bécsi-frankfurtit egy Johann Georg Lahner nevezetű hentes, aminek sikere olyan nagy volt, hogy állítólag még magának II. Ferencnek is a kedvenc ételei közé tartozott.
A 18. század második felében született a svájci származású Johann Georg Lahner, aki a bécsi virslit megalkotta. Lahner Frankfurtban tanulta ki a mesterség fortélyait (innen származik a bécsi virsli másik neve), majd 1804-ben egy ismeretlen hölgytől 300 gulden kapott, és ekkora indulótőkével megalapította az első saját hentesüzletét Bécsben.
Mivel Bécsben nem érvenyesültek a szigorú frankfurti céhes szabályok, így az osztrák föváros kiváló helyszínnek bizonyult egy új termék kikísérletezésére. A frankfurti céhszabályzat ugyanis soha nem engedte volna meg, hogy Lahner mester két húsfajtát, a marha és a disznóhúst egy masszába keverje össze. A kétféle darálthúsból készített masszához sót, füszert és meghatározott mennyiségű vizet adott hozzá. Ezek szolgáltak alapanyagul ahhoz a krémes pasztához, melyet kézi töltövel juhbélbe nyomott, majd enyhén megfüstölte. Georg Lahner büszkén nevezte remekművét „bécsi Frankfurtinak“.
Állítólag rövid idön belül a virslinek oly nagy sikere lett Bécsben, hogy az előkelő társasági összejöveteleken mindig terítékre került, mitöbb az osztrák császár egy vendéglőből rendszeresen ilyen virslit hozatott magának, melyhez mindig sört ivott.
Lahner megbecsülését mutatja az is, hogy 1842-ben megkapta a bécsi polgárjogot, amit abban az idöben egy máshonnan érkezőnek nagyon nehéz volt megszereznie. A mester halála után egyik fia vette át az üzletet, aki később nagy húsfeldolgozó gyárat alapított.
A mai napig sokan keverik a virslifajtákat, és nem igazán tudnak különséget tenni a bécsi (frankfurti) virsli és az egyszerű frankfurti virsli között. Az eltérés tehát a húsösszetételben rejlik. A frankfurti virsli már régóta ismert volt, hiszen már a 13. században is gyártották, a bécsi virsli annyiban különbözik ettől, hogy marha és disznóhús van összekeverve benne.
Kun Eniko, 2004. október 15.
Forrás: http://www.geographic.hu/
No comments:
Post a Comment