Sunday 28 February 2010

Péntek

Na ez a péntek olyan volt amilyennek egy pénteknek lennie kell. Olyan szombatos, hétvégés hangulatban telt el, hogy ihaj csuhaj meg fahaj. 11 óra tájt ébedtem, mert megint belehúztam valami melóban és elfeledkeztem reggel 5-ig. Ekkor kezdtem kapkodni a fejem, hogy jujj meg jajj, annyi dolgom van péntek délutánig, hogy azt se tudom hol a fejem.

Igen, igen sokszor mondták, hogy a nyakamon kell keressem a fejem elsősorban,  mert ott kéne lennie és elméletileg ott van. Ja fizikailag. Gyakorlatilag nem a fizikai fejjel van a baj, hanem a gondolati részével, ami a salátánál is rémesebb néha. De ne bocsátkozzunk parázs vitába erről, mert hiába nézek szét nincs itt senki akivel vitázni lehet, és mikor már e sorokat olvassa valaki, akkor mindegy, mert ugye  a pont ott van ... (Megj. amikor ezt a körmondatot elkezdtem írni, már tudtam, hogy a végére semmi értelme nem lesz, de úgy belendültem, gondoltam befejezem és megírom ezt a megjegyzést is mellé.)

Szóval... pénteken hajnali 11 órakor felpattantam az ágyból, elrendeztem a drága (lökött, nem normális PrezLee névre keresztelt ebem), majd gyors "csak néhány apróság kell" listát megírtam és eliramodtam a GYALOG a Kauflandba. 2 zacskót vittem csak magammal, hiszen alig néhány apróságot szándékoztam megvenni, és tudatosan nem mentem kocsival, mert akkor :D mindig nagy bevásárlást rendezek...Mert ez is kell,  meg az is... 2 zacsival limitált a hazacipelhető termékek mennyisége, így valamennyire moderálom magam.

Persze ez az elmélet... gyakorlatban kicsit másképp van ez.

A listámon alig pár termék szerepelt, a Forma 1 szendvics alkotó elemeit akartam beszerezni és a sütés nélküli meggyes süteményhez valókat. Ehhez képest végül hazatértem 2 degeszre tömött zacskóval, csak az egyikbe befért volna amit igazán szándékoztam volt megvásárolni, de végül is így is jó, mert ezennel dicsekedhetem egy szuper 28 centis (első) kerek, olyan szétszedhető tortaformával is. Most már csak a sütő az akadály a csodálatos torták készítése előtt.

Végül idejében hazaértem, kipakoltam, készülődés, majd nekiálltam a meggyes süti elkészítésének.

Thursday 25 February 2010

Forma 1 szendvicsek

Tyű meg hű meg ha mit láttam :D Forma 1 autó, vagy versenyautó, de nevezzük forma 1 kocsinak szendvicseket. Képen láttam persze az ötletet, de amíg nincs meg az általam készített nem mutizom meg az eredetit sem :D S akkor ezt tervezem szombat reggelire elkészíteni. :D Olyan guszták! Remek kis alkotások. Szerintem akkora nagy meglepetés lesz, hogy meg se fogja akarni enni őket :D

Úgyhogy máris készítem a megvásárolni valók listáját, és valszeg felcammogok holnap a Kauflandba, elvégre az van a legközelebb. És megveszem a sütés nélküli meggyes sütihez az alkotó elemeket is :D

Sütés nélküli meggyes süti

Megint találtam egy receptet, amit csak olvasva összefutott minden nyál a számban! És ráadásul olyan, hogy nem kell hozzá a sütővel kínlódnom, sok minden se kell hozzá,vagyis egyszerűen remekműűűűűűűűűű.

A Nosalty odalon

Meggyes süti -sütés nélkül


néven szerepel és asszem mindjárt elmegyek beszerezni a hozzávalókat, mert ki a bánat bírja ki csak a képeket nézegetni.

Remélem nem veszik rossz néven de biza én ide bemásolom a receptet:

"Meggyes süti -sütés nélkül


Tésztához:

  • 50 dkg darált háztartási keksz

  • 10 dkg puha margarin (vagy vaj)

  • kb 3 dl tej

  • 10 dkg cukor


Krémhez:

  • 1 cs csokis pudingpor (főzős)

  • 4 dl tej

  • cukor -ízlés szerint


Tetejére:

  • 50 dkg magozott meggy

  • 25 dkg mascarpone

  • vaníliás cukor


az elkészításe megtalálható a nosalty.hu oldalon!

Forrás: nosalty.hu

Házi sör

Valamikor régebben megtaláltam a házi sör receptjét. Nem tűnt rémesen komplikáltnak, és már akkor úgy döntöttem, el fogom készíteni. Nem, ez még nem az a pillanat amikor nekifogok a házi sört elkészíteni, hanem csak eszembe jutott, s nagyon megcsordult a nyálam, hogy vajon milyen is lehet.  Sacc per kb azokhoz a szűretlen vagy miféle, zavaros sörökhöz fog hasonlítani, de ugye a végeredmény az lehet teljesen más is... Várom, hogy kicsit melegedjen, majd elindulok levadászni a receptet és a receptben szereplő alkatrészeket is :D

S ha már sör, akkor egy sörös kenyér receptre is bukkantam, ez angolul van, ezt is szándékozom elkészíteni :D

Home Made Bubbly Beer Bread

Wednesday 24 February 2010

Borosüveg tartó

Ezennel kijelentem, hogy nekem biza kell ilye borosüveg tartó. És azt is, hogy már vásároltam erről a honlapról, és kíváncsian várom a termék megérkezését. Kicsit sok időbe telik míg megérkezik, olyan 2-3 hét, de a szállítás ingyenes és küldenek még a mi kicsiny csodaszép (kár, hogy lakott) országunkba is (Románia). Fizetni paypallal lehet.



katt ide további képekért és részletekért

Namármost addig amíg meg nem érkezik a másik cucc amit rendeltem várok, aztán meg fogom rendelni ezt.  S ha megérkezik biztos bemutatom itt :D

Tuesday 23 February 2010

Szósz kombináció

Eddig kétféle spagetti szószt készítettem, a sonkás fehér szószt illetve a darált húsos "bolonyéz" paradicsomos akármit. Mindkettő nagyon finom ellenben most az a kérdőjel volt a fejemben, hogy vajon milyen is lenne fehér szósz darált hússal. Vagyis a kétféle szósz egy ötletszerű kombinációja.

Jelentem jó lett, legközelebb azonban egy kis reszelt parmezánt is teszek bele, mert az nagyon megdobja az ízét. Hiányzott egy enyhén kesernyés sajt íz a dologból.

Az egészet úgy készítettem, hogy volt itthon darált csirkehúsom. Kevés olajon megdinszteltem egy apróra vágott hagymát, majd a húst is, amíg fehér lett, ezután két kanálnyi lisztet kevertem bele, majd felöntöttem jól vízzel. Hagytam főni, időnként kevertem, menet közben valamikor hozzá adtam egy picike sót, egy leveskockát, kis száraz petrezselymet, egy késhegynyi curry-t, 2 babér levelet, fehér borsót, meg egy csipetnyi cukrot is. Mikor a hús puhára főtt, egy jó adag tejfölt zuttyantottam az egészbe, hagytam fellobbanni és kész.

Spagettivel tálaltam, s mint mondtam finom lett, csak az a parmezán hiányzott belőle. Lehet legközelebb főzőfejszínnel készítem el, az egy picit édesebb ízt ad neki.

Hja... fotó nem készült, mert megzabáltuk az egészet :D

Még fogok készíteni ilyen fehér szószos csirkehúsos spagettis kaját :D Ráadásul rém hamar is ment, ugye a csirkehús hamar megfőtt.

Sunday 21 February 2010

Mazsolás, csokis kalács

Még a múlt hétvégén böngésztem át egy halom receptes újságot, amit anyukám szokott megvenni. Így jutottam oda, hogy leírtam magamnak vagy 10 féle étel receptjét, amit ki szeretnék próbálni. Egyik közülük a mazsolás csokis kalács.  Amibe persze kell narancshéjat is reszelni, és ettől olyan finom aromája lesz, hogy jaj csak na. A felolvadt csoki darabok sem semmik azért, na meg a mazsola is helyén van, és ha ez a vacak ler nem hátráltatna... biza mondom remek dolgokat tudnék készíteni :D mert még így is remek lesz. Elkészíteni könnyű, valami 15 perc az effektív munka vele, kezdve onnan, hogy "fogd meg a lisztet és mérjél ki fél kilót" egészen a "szeleteld fel" pontig. Sőt, eközben is lehet még egy emailt megnézni, míg az élesztő kicsit felfut.

Mazsolás, csokis kalács


Hozzávalók:

  • 500 g liszt

  • 1 kocka élesztő

  • 1 marék mazsola

  • csoki darabok (sacc per kb 25-30g étcsokoládét használtam, nagyobb darabokra tördelve, egy olyan nagy kockát)

  • 2 narancs reszelt héja

  • 1 kiskanál só

  • 1 tasak vaníliás cukor

  • 1 csuport langyos tej

  • 3 kanál olaj


Elkészítése:

Felfuttatjuk az élesztőt a tejben, majd a liszttel, cukorral, sóval, narancs reszelt héjával, vaníliás cukorral összegyúrjuk, a végén hozzáadjuk a mazsolát és a darabolt csokit. Másfél két órát hagyjuk kelni majd megsütjük.

Az eredeti recept szerint három egyenlő részre osztjuk, és összefonjuk. Na ezt én nem tettem meg, mérő lustaságból szerintem, de nem nagyon gondolkoztam miért. Az egészet belesuppantottam a vadi új tepsimbe és megsütöttem.

Amit módosítottam a recepten :D, hogy tettem bele még vagy két kanál narancs lekvárt is, és mikor már majdnem megsült, kiszedtem, megkentem a tetejét egy tojás+cukor keverékével, ettől szép fényes lett.

Annyira ízlett, hogy ezen a héten már másodszorra készítettem el :D



Rántott pagnasius

Ihaj csuhaj, na ez finom lett. Nem vagyok nagyon halas, de néha a hal filét szívesen megeszem. Megint soppingolás közben tört rám, hogy ejsze de finom lenne enni rántott halat, így egy zacskó pagnasius filé is bekerült a szekérbe. Na igen... nagyon finom lett kirántva, le az összes kalapokkal, legközelebb biztos megint veszek, mert ki akarom próbálni még prézliben is kirántva, kukorica pehelyben is kirántva, és persze mikor az utolsó falatokat ettük meg belőle jutott eszembe, hogy a hal mellé illik egy kis citromlé illetve a fincsi muzsdéj (fokhagymás szósz). Sebaj, majd legközelebb.

Saturday 20 February 2010

tyű

Tyű mennyi finomat készítettem megint :D Tekintve az első adag hatalmas sikerének, megismételtem a Mazsolás, csokis (narncshéjas) kalácsot, ezennel "normális" lisztből, jó élesztővel, majd halat rántottam, és képviselő fánkot sütöttem. Ezen kívül valami megfőzött csirkecombikat is megsütöttem.

Jönnek a receptek is... ha el nem felejtem persze :D

Képviselő fánk

A napokban egyik boltban kóricálva láttam meg a dobozba zárt bolti képviselő fánkot, és jutott eszembe, hogy ejsze ilyent én is tudok készíteni. Tudtam, hogy anyukámnak legalább 5 példányban megvan a receptje, és nekem is megvan valahol. Na az már kicsit nehezebb kérdés, hogy hol van meg. Megnéztem a receptes füzetemben, ott nem volt, mivel már nagyon nagyon rég készíttetem, akkoriban még nem dicsekedtem el ország világnak a gasztrókullináris élményeimet tehát itt sincs. Anyukámat este 10kor nem akartam felhívni, hogy most jött rám a képviselő fánk gyártás, így a googli és máris pattannak fel a receptek megoldás  látszott nagyon kézenfekvőnek.

Aztán hirtelen vezérelve gondoltam egyet s nagyot, benéztem Ottishoz és nem csalódtam... Ha nem kapok, akkor se csalódok, de valahogy éreztem hogy lesz nála képviselő fánk recept. És volt. Méghozzá Epres falatok címmel. S akkor neki is fogtam, készítettem képviselőfánkot.

Az Ottis blogján a tészta receptje ez volt:

"A tészta elkészítése: 12 kanál vizet 12 dkg margarinnal és egy csipet sóval egy edénybe összeforralunk. Közben 14 dkg lisztet folytonos keverés mellett belekeverünk. Addig főzzük, amíg keverés közben az edény oldaláról leválik a tészta. A tűzről levéve hozzáadunk állandó keverés mellett 5 tojást, egyenként. Ha nagyok a tojások és hígnak tűnik, akkor egy kevés liszttel lehet sűríteni. Sütőpapírral bélelt tepsibe dió nagyságú mennyiségeket rakunk (én zacskóba tettem a tésztát és onnan nyomtam a halmokat a tepsire) és előmelegített 200 fokos sütőben 20 percig sütjük. A sütő ajtaját ne nyissuk ki! (a fánk receptje Margit2 oldaláról származik, köszönet érte)"

Egy kicsit módosítottam, mert nem 12dkg margarint használtam hanem 15,6ot, mert ennyi volt itthon, így nem 12 kanál vizet adtam hozzá hanem 16,5-öt, a lisztnl is 20 deka lisztet pakoltam bele, mert megint ennyi volt egy papírtasak alján. Ja és nem  hanem 6 tojást, mert a tartóban ennyi volt, és azt mondtam magamban, hogy ha a többiből is nagyobb adagot tettem bele, egy tojással több is elmegy. El is ment, icipicit lágy lett a massza, legközelebb óvatosabb leszek. Ettől függetlenül nagyon szépen megnőttek, sőt, hát hogy is mondjam jobbak és gusztábbak lettek az elvártnál. Azon morfondíroztam, hogy az a hű de klassz Zanussi aragáz kályha mennyire jobban megsütötte volna...

Thursday 18 February 2010

Fokhagymás pirítós

Nemrég fedeztem fel, hogyan tudok készíteni nagyon finom pirítós kenyeret, úgy, hogy nincs se platnim, se fém akármim és pirítós sütöm se. Természetesen mint egy csomó egyéb ez is nagyon egyszerű... vettem a régi már kétszer kidobásra szánt palacsinta sütőt, csak úgy magában felcsaptam a tűzre és hagytam amíg felforrósodik. Innentől kezdve remekül funkcionált mint platni, szépen megsütöttem a pirítósaimat, megdörzsöltem egy kicsit fokhagymával, majd a kenyereket margarinnal, kicsit megsóztam. Nyami nyami. A maradék fokhagymát is bezabálta, úgyhogy :D bűzlők is rendesen!  De nagyon fincsi volt, és nagyon jól esett :D

Wednesday 17 February 2010

Kókuszos tekercs

Egy ősrégi cd-men bukkantam erre a receptre, olyan 2002 körül volt megírva, egyike azon kevés  dolgoknak amit abban az időben "főztem" :D Talán időszerű lenne elkészíteni ismét

Kókuszos tekercs

Tészta:

30 dkg szimpla keksz ledarálva

3 dkg kakaó

3 kanál savanykás iz

1/2 deci rum

10 dkg porcukor

Töltelék:

15 dkg porcukor

15-20 dkg vaj vagy ráma margarin

10 dkg kokuszreszelék

összegyurni, 3 részreosztani, kinyujtani jó vékonyra, rákenni a krémet

felcsavarni és kokuszba forgatni

Tuesday 16 February 2010

Kukorica pehely

Nagyon szeretem, azt hiszem tudnék élni csak kukorica pelyhen egy hétig. Sokszor nassolás helyett elrágcsálok egy kis tálka kukorica pelyhet és nagyon jól elvagyok vele. De eszem tejjel, tejföllel. Aztán teszek hozzá néha lekvárt... hol narancslekvárt :D (amit én főztem ugye), vagy meggylekvárt (azt is főztem és nagyon kevés cukrot tettem hozzá, s nem romlott meg :D). Meg mikor volt itthon Spanyolból hozott sűrített tej, hát azt is pakoltam bele, meg csak tejpor+víz keverékkel, (de hát az is tej). Ma meg ilyen tejszínhabnak való tejszínnel öntöttem fel. Nem volt semmi más itthon, így gondoltam próba szerencse...

Finom lett :D

Na és még a szomszédasszonyom ötlete alapján rántott húshoz is... Jaj de finom lesz az apróra tőrt kukorica pehelybe mártva a húsi!!!!

Na még egyéb ötlet? Mit lehet még készíteni  kukorica pehelyből?


----------------------------------

Recept után...

Mindig mondtam, hogy veszélyes dolog recept után főzni sütni. Ma is készítettem szinte Narancsos csokis kalácsot fokhagymás hússal... Ugye a tipikus dolog, hogy kettőt lapoz az ember és máshonnan folytatja :D

Csokis narancsos fonott kalácsot akartam készíteni, ezért el is mentem a boltba venni élesztőt, mert az nincs itthon, és már csak a mazsolát és csokit kellett volna bele tegyem mikor olvasom a receptet, hogy vesszük a fokhagymát, megtörjük, belekeverjük... itt kissé felhúztam a szemöldököm, hogy mi van, fokhagyma? de mikor a következő sorban olvasom a hús darabokat, na ekkor már kezdett gyanús lenni, hogy rossz cédulát olvasok :D.

Na majd beszámolok, hogy milyen is lett a süteményem, icipicit módosítottam csak a recepten, majd arról is beszámolok, de rémesen kíváncsi vagyok mit sikerült kieszközölni belőle :D

Mézzel töltött rémisztett sün

A nők lapja fórumot böngészve bukkantam erre az érdekes receptre :D

"Mézzel töltött rémisztett sün

Hozzávalók: 1/2 kg méz
1 db sün
1 db ilyesztő álarc

Elkészités: Éjjel lakhelyén keressük meg az állatot. Az álarc segitségével megrémitjük. Miután a sün kellően megijedt, egy hirtelen, gyors, határozott mozdulattal megtöltjük mézzel.

Tálalás: Római tálban tálaljuk. A tüslékre lehet elhelyezni almát, ami a naturalizmus feelingjét érezteti.

Mézzel töltött becsinált sün:

Ez esetben álarc nélkül járunk el, aminek következtében a sün a kellő reakciót produkálja. Miután ez megtörpént, analóg módon járunk el.

Jó étvágyat hozzá. "

Monday 15 February 2010

Valami fura...

Nagy sikere volt az általam készített "Megbolondított Vinettának" Ugyanis szombaton összepakoltam a cuccaimat és kivonultam falura. És tán nem fogom itthon hagyni a  remekre sikeredett vinettát. Aztán este vendégek is érkeztek, ott marasztaltuk őket az almába töltött csirkehús megkóstolására , rendes vendéglátóhoz méltóan, biztattuk kedves vendégeinket, hogy kóstoljátok csak meg, biztos fincsi, ha bajotok lesz tőle azonnal hívjuk a mentőt alapon (szerencsére értik a viccet) és ugye előszedtem a szuperre sikeredett vinettámat. Mondtam, hogy egy icipicit más, mint a szokásos, de senki nem tudta kitalálni, hogy mi. Egyik azt mondta valami fura, a másik hogy különleges, és  az icipici kóstolásból amire vállalkoztak, fantasztikus volt nézni, ahogyan megkenődik az a nagy karéj kenyér és majd hogyem hüledezve eszik meg (na ez egy kis költői túlzás), de a lényeg, hogy ízlett nekik. Aztán elárultam, a kis fokhagya, csipetnyi cukor, fehér bors és köménymag titkát :D Csodálkoztak de gyorsan elfogyott a vinetta!

Zabás hétvége megint

Tyű ezen a hétvégén nagyon keresztbe tettek nekem a dolgok, minden másképp alakult mint elterveztem, de ugye aszongyák az okosok rugalmasnak kell lenni és alkalmazkodni is néha. NÉHA, nem mindig. Szóval valami féle fud fesztet  terveztem ezen hétvégére, de ebből semmi sem lett.

Nem baj, majd a jövő hétvégén akkorát főzők, hogy füle lesz. Van vagy 15 nagyon ötletes fincsinek ígérkező receptem, mint például tejben főtt karaj, calzone pizza, ha már annyira sikeres volt a pizza tésztám, narancsos fokhagymás sült, narancsos csokis kalács, diómártásos sült csirke combok, maszlinás töltött karaj,pacolt csirkehús, kekszes, pudingos sütés nélküli torta, gombakrém leves kenyér galuskákkal, ami helyett csirke húst tervezek használni, mert nálam a gomba nem menő kaja, banánpuding, de nem porból, valami fehér paszulyból leves kevés füstölt dologgal és paradicsom pürével.

Na de azért a hétvége sem telt el teljesen főzés mentesem... Mert anyukám talált valami receptet, amit ki akart próbálni végül rám sózta, hogy na ugye megcsinálod :D És ugye megcsináltam. Ez volt Csirkehússal töltött alma, karamell szósszal.

Apukám kissé kételkedéssel fogadta, hogy ez egyáltalán ésszerű elgondolás, mert ugye a hús az hús és az sós, nem karamellázzuk meg almázzuk össze, de végül csak megette az egészet. Igaz... csak egyet és másnap már nem kért belőle. Na de elmagyaráztam nekik, hogy azért kell ilyen "fura", vagy mifelénk szokatlanabb ételeket is enni, mert egy egy hétvégén milyen finom lesz majd a hagyományos, sima, flekken... és ha minden alkalommal azt enne, már mennyire unná.

Nekem ízlett, bár azt hiszem jobban ízlett másnap. Kicsit megmelegítettem mikróban és nagyon finom volt. A nálunk levő vendégek ötlete volt egy kis citromlével meglocsolni a tányéron a húst és igazán remek ötlet volt. Azt hiszem egy kis fokhagyma azért elment volna a kotyvalékba.

Csirkehússal töltött alma,
karamell szósszal


Aztán megkóstoltuk az anyukámnak hozott spárgát, nem ízlett, még egy esélyt fog kapni, de valahogy nem jött be. Valami tengeri herkentyűre emlékeztetett.

Konzerv spárga



Vasárnap meg születésnapot ünnepeltünk, volt finom leves, krumpli sülttel, tészta torta és no alkohol, mert kocsival voltam. Na ennyi.

Csirkehússal töltött alma, karamell szósszal

A receptet sacc per kb fejből irom le, nincs nálam a magazin amiből inspirálódtam. Valami olyasmi volt, hogy aprózzuk fel a csirke mellet (600 g-ra emlékszem ), kevés zsiradékon piritsuk meg, majd hagyjuk egy keveset, és öntsük fel egy kevés vízzel. Főzzük amíg megpuhul a hús, majd daráljuk le,fűszerezzük be és töltsük belé az almákba, aminek kiszedtük a közepét. Ezután 1 kanál cukrot karamellízaljunk, majd öntsünk rá egy fél csupor vizet, kavarjuk fel a cukrot, majd ezzel locsoljuk meg az almákat és tegyük a lerbe amíg megpuhul az alma.

Na persze a receptben az volt, hogy feldarabolt húst sütögetünk meg, nekünk meg eleve darált húsunk volt. S akkor azt sütöttem meg. Majd kis tejfölt is kavartam az egészbe, pici sót, vegetát és piros paprikát, na és fokhagymát is tehettem volna, szerintem feldobja, Egy kanál lisztet is adtam hozzá, gondoltam az jobban összefogja a masszát. Na ezt töltöttem a kicsumázott almákba, majd az karamellízalt dolgot is kissé elmásítottam. Ugyanis volt írva a receptbe 1 kanál liszt. Azt azonban elfelejtették megemlíteni, hogy hol kell felhasználni. Nos emiatt én tettem mindenhova :D A húsba is, a karamelles szószba is. Méghozzá, úgy hogy nagyon kevés vízzel öntöttem fel a megpergelt, megolvadt cukrot, majd víz+kiskanál liszt keverékével folytattam. Ezzel öntöttem le a töltött almákat és tettem lerbe az egészet.






Saturday 13 February 2010

Megbolondított vinetta

Volt egy hatalmas zacskó fagyasztott vinettám a fagyasztóba természetesen. Már egy jó ideje kerülgettem, mert akkora nagy volt, hogy két hétre is elég lett volna..Aztán felfedeztem a spanyol viaszt, kiderült, hogy hé... van kés is a világon :D  méghozzá nem is akármilyen és nem is akármekkora, és 3 megfelelő darabba faragtam ezt az óriászacskót. Így kérem két személyre két nap megehető megfelelő mennyiséget kaptam, mert ugye ki a fene szeret minden reggel vinettát enni egy hétig?? Én biztos, hogy nem...

Eddig még minden hagyományos és laza, a bolondítás csak ezután következett. Ugyanis elkészítettem egy tojásból majonézt (ugye tojássárgája, mustár, icike picike citromlé, csipetnyi só, mixer, brrr <--- ez itt a mixer hangja akart lenni összekavar olajjal), majd egy vöröshagymát vágtam apróra (lilát), majd a kiolvadt vinettát is a majonéz mellé pakoltam, majd (itt kell figyelni, kezdődik a hülyítés) egy cikk fokhagymát beletörtem... majd körülnéztem, nem lát senki :D remek, kínozzuk csak meg ezt a vinettát egy csöppet... icike picike fehér bors, majd icike picike köménymag... majd icike picike cukor (na ez tényleg nagyon pici).  Aztán tovább tekertem az egészet a mixerrel, majd betettem a hűtőben és hagyom egy kicsit állni.

Na ennyi. Kíváncsi vagyok mikor kicsit összeáll milyen lesz.

Sajtos mikrózott virsli

Igazán nem méltó, hogy alig eszem virslit! Ezt bepótólandó hoztam egy banálisan egyszerű virslis receptet. Ami arról szól, hogy a virsliket tányérra kell helyezni, rájuk sajtot, majd az egészet be a mikróba. Amíg a sajt megolvad, a virsli is meglesz. Na ennél egyszerűbb receptet alig tudok elképzelni.. talán a zsíros kenyér, vajas kenyér még egyszerűbb ennél, de ott kést kell használni, szóval munkavédelmi szabályokat betartani, stb...





mustárral, kechuppal isteni :D

Friday 12 February 2010

Saorma

Sokszor gondolkodtam el azon, hogy mi a különbség,  a "saorma" és a "kebab" között. Idézőjelben azért, mert kizárólag az ennek keresztelt, nálík Kolozsváron forgalomban levő "saorma" és "kebab" változatokra gondolok...Mert ettem ilyent is meg olyant is, volt köztük fincsi fászt fud kaja is és rossz fast food is... és naiv szemkélőként meg kell állapítanom, hogy jelenleg itt sacc per kb egy és ugyanaz a saorma és a kebab. Na mindez 2.5 fekete sör után.

Történt ugyanis, hogy mindenféle keresztbe húzott tervek ellenére mégiscsak lett valami a péntek estéből-Barátosném hívott fel, hogy na akkor az egyezség szerint, a vonaton vagyok, ugye találkozunk egy sörre... Jah a "randi" sacc per kb éjjel fél kettő fele történik :D Vicces mókás kis összejövetelek ezek, mert valami hajnali 5 óra tájt érnek véget... majd haza és alvás.

De a saormáról és kebabról akartam beszélni. Mivel ő az állomásról jött, megkért, ha útközben találok valamit még nyitva, vegyek neki valami rántotthúsos szendvicset.  Na az utamba esők be voltak zárva, de tudtam a Sora nyitva van. Így kis kerülővel arra mentem... És jelen esetben vettem egy saormát magamnak, neki meg ugye valami rántott húsos szendvicset. Mondanom se kell, lehet a nyugodt óra miatt, de az ott dolgozó hölgyek kedvesek voltak és mindenfélével megtöltötték a saormát is és a szendvicset is. Hát meg kell mondanom, nagyon finom lett. Volt ott uborkás szósz, meg hagyma, meg cékla, meg kukorica, meg kechup de az ízkavalkád ami kerekedett belőle az fergeteges volt... Ja hozzá tenném, hogy valami 10-12 hónapja nem ettem semmiféle gyorséttermi kaját... de ez akárhogy nézem finom volt.

Talán.. talán egy picit sósnak mondanám, ahhoz képest, hogy mire emlékszem a gyorséttermi kajákból... Lényeg, hogy sör bevonzó akárminek egyszerűen tökéletes volt...

Sakkor most igazán illene utána néznem, hogy mi is igazán a különbség a saorma és a kebab között....vagy egyik kutya másik eb???

Zöldborsós murokfőzelék

Ez volt ebédre... murokfőzelék, amibe tettem valami zöldborsót, mert olyan vidámnak tűnt a sok murok között az apró zöld gurigák jelenléte, amúgy az elkészítése pont olyan mint a hagyományos murokfőzeléknek, csak valamikor "belehánytam" a zöldborsót (inkább mintsem a falra hánytam volna...) És mellé sütöttem tükörtojást meg egy kis szalonnát pirítottam.  Fincsi fincsi nyami nyami ...

Pizza

:D

Ottis blogján leltem rá a Jamie Olivér pizza tészta receptre. És hadd ne mondjam, úgy megjártam, hogy az rémes. Minden előkészítve, csak épp nézni akarom mi is kell a pizza tésztába Jamie Olivér szerint, amikor kiderül, hogy Jamie Oliver oldala biza nem müködik. Pech.. Ottis blogján se volt meg a recept. Na vakargattam itt a fejem rendesen, mert most igazán be akartam tartani a dolgokat és recept után készíteni, erre tessék nincs recept. Hát nem pech???

Végül mázlimra meg Google barátom segítségével mégiscsak megleltem ugyanazt a receptet más oldalakon. Azért ugyanazt, mert emlékeztem egy csomó mondatra a Jamie Olivér oldalán olvasottakból. Így végül az este mégis meg lett mentve és én elkészítettem első olyan igazi pizzámat, amiből kettő készült, mind elfogyott azon melegében, és sóhajtózásokkal teli "jaj de finom, hű de finom, nagyon finom" és bónuszként "pfuuuuááájjj tuláj" megjegyzésekkel lett kitüntetve.  Igen, dagadt a májam rendesen :D

[caption id="attachment_2447" align="aligncenter" width="375" caption="pizza"][/caption]

Ahogy a mellékelt képen látható, tonhalas, hagymás, sonkás, sajtos, maszlinás finomság volt, ami mellé "Desperados" Tequilas sört fogyasztottunk.

És a pizza tészta receptjét még csak azért se másolom ide be... :D  De mégis...

Biztos ami biztos

Jamie Oliver Pizza dough:

• "1kg strong white bread flour or Tipo ‘00’ flour
or 800g strong white bread flour or Tipo ‘00’ flour, plus 200g finely ground semolina flour
• 1 level tablespoon fine sea salt
• 2 x 7g sachets of dried yeast
• 1 tablespoon golden caster sugar
• 4 tablespoons extra virgin olive oil
• 650ml lukewarm water"

vigyázat ez 6-7 pizzához való "anyag", én kb 250-300 g lisztből dolgoztam és 2 vékony  (ahogy szeretem) pizza jött ki belőle, amit a tepsi alján sütöttem meg (Megfordítottam a tepsit, és az alját beolajoztam, majd ide terítettem a tésztát, ne kérdezze meg senki, hogy miért, így volt kedvem rá. Magyarázat nincs, egyesek szerint csak hóbort) :D

Rakott krumpli másképp

Ugye a rakott krumplinak ezernyi változata létezik. Legalábbis az én fejemben biztosan. Annyiféle képpen lehet rakni, hogy az már "borzasztó". Csak hogy legyen valami nagyon rémes hasonlat... Szóval rakott krumpli, a hagyományos tojásos tejfölös már rég nem módi nálam, mert annyira finom lesz megbolondítva ezzel azzal, hogy soha nem bírom megállni, hogy valamit bele ne kutyuljak. Persze a hagyományos is nagyon finom, jut eszembe kéne készítsek, rég nem ettem "sima" rakott krumplit.

Jelen esetben az volt más, hogy nem vágtam fel szeletekre a főtt krumplit, hanem a reszelőn lereszeltem. A "rakás" továbbá ugyanúgy ment, csak mivel a krumpli le volt reszelve valahogy más volt az egész íze, jellege. Jobban befolyt a tejföl, mintha egységesebb lett volna az íz, nem hogy krumpli íz,majd egyéb íz, és ahol összeértek a dolgok ott más ízű krumpli.  Pontosan nem tudom, hogyismondjam, hogy érthető legyen, de mintha homogénebb lett volna az egész. És NAAAAGYON finom lett.

A készítés természetesen szemre ész nélkül történt, mert hogyan másként, odadobtam néhány krumplit főni, majd tojást is. Mikor meglettek réteg PrezLee prézlivel kezdtem, majd reszeltem krumplit, majd tojást, majd kicsit megsóztam, majd kolbász szeleteket, majd ananász darabokat, majd... tejföllel öntöttem le és kezdtem előröl az egész rétegezést. És ja, ki ne felejtsem, finom házi sajt volt itthon, kicsit olyan kesernyésebb, na ebből is tettem vékony szeleteket :D Ha már liba legyen kövér alapon...

Nyálcsorgatóan finom lett...

Kép csak egy készült belőle...mielőtt betettem volna a sütőbe.

Thursday 11 February 2010

Rántott tejbegríz

..banánnal :D

A Nosalty oldalon leltem a szív alakú rántott tejbegríz receptjét, ami

Vaníliásan rántott tejszívek néven volt feltüntetve. Mondanom se kell, hogy azonnal újítottam egyet kettőt a recepten, mert mazsolát is kevertem bele, na meg nem szv alakoztam, hanem prózai téglalapokat sütögettem. Az egész úgy történt, hogy volt itthon valami maradék tej és nagyon nagy kedvem "alkotni valamit". Így hát tejbegrízhez ugye nem kell tudás, de kicsit megbolondítva... ugye milyen más dolog :D


Igen, elragadtatással fogadták, nagyon nagyon nagyon ízlett, PrezLeenek is izlett, mindenkinek ízlett. Nem lettek valami szépek, de kárpótolt mindent az íz. Banánszeletekkel tálaltam, jobban mondva kipakoltam őket egy tányérra és mellé pakoltam a banánt, nem volt semmi tálalás, de ugye milyen jól hangzik.

A recept egyszerű: gyártsál kemény tejbegrízt, terítsd ki, majd rántsd ki. FINCSI.

[caption id="attachment_2441" align="alignnone" width="500" caption="Rántott tejbegríz"][/caption]

Wednesday 10 February 2010

Csavaros Lasagne

A NoSalty oldalon bukkantam megint egy remek receptre aminek a neve "Csavaros Lasagne"  Minden nyál összegyűlt a számban amint megláttam a képet és 95%, hogy hamarosan elkészítem ezt a kaját. Ha minden jól megy akkor hétvégére. Amúgy is valami finomságokat szeretnék gyártani, és kicsit különlegesebbet :D Valószínűleg valami tortát is készítek, de ettől kicsit borsózik még a hátam ... Mármint, hogy sikerül e :D

Csavaros Lasagne recept



  • fél fej vöröshagyma

  • 1 db sárgarépa

  • fél zellergumó

  • 5 dkg sonka

  • 3 ek olívaolaj

  • 40 dkg darált csirkehús

  • fél kk rozmaring

  • fél dl fehérbor


  • frissen őrölt bors

  • 2 dl tej

  • 3 dkg vaj

  • 25 dkg lasagne tészta

  • 20 dkg mascarpone

  • 5 dkg reszelt sajt


Tepsi kienéséhez:

  • 3 ek zsemlemorzsa

  • 3 dkg vaj



  1. A felkockázott zöldségeket és sonkát forró olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a darált csirkehúst és a rozmaringot.

  2. Meglocsoljuk a borral, sózzuk, borsozzuk, hozzáöntjük a tejet, és az egészet pár perc alatt összefőzzük.

  3. Egy tűzálló tálat kivajazunk, és behintjük a zsemlemorzsával.

  4. A sütőt előmelegítjük.

  5. Közben kifőzzük a tésztát. (Akkorra készüljön el, mire a ragu, mert leszűrés után, amint meg tudjuk fogni a lasagne lapokat, kezdjünk velük dolgozni, mert utána könnyen összeragadnak!)

  6. Az elkészült ragut levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a mascarponét.

  7. A lasagne lapokat egyesével megkenjük a csirkés szósszal, feltekerjük, és kettévágjuk. Óvatosan beleállítgatjuk az előkészített tűzálló tálba.

  8. Tetejére morzsoljuk a maradék vajat, és megszórjuk reszelt sajttal.

  9. Alufóliával buggyosan lefedve kb. 25 percig sütjük, a végén pedig pár perc alatt picit rápirítjuk a sajtot.


sütési hőfok: 180 °C
sütési mód: hőlégkeveréses
tepsi mérete: 21x16x6 cm

Tuesday 9 February 2010

21 Apr 2009

Nahát...

Ekkorról származik az első igazi bejegyzés. Ami előtte van, az oda került, hogy ne jelenjen meg a napi bejegyzések között. Utána néztem mert már nem emlékeztem mikor kezdtem neki blogolni. Igazából egy túrós gombóc elkészítése adta az ötletet. Aztán egyik követte a másikat, és a zacskós levesektől, a pehelyből készített krumplipürén át  már normális kajának nevezhető ételeket is nekifogtam főzni. Sőt.. rájöttem, néhány év után, hogy a sütőben csodás dolgokat lehet készíteni.Vagyis néhány éve van saját sütőm, ami rosszul záródik, de nagyon és csak az utóbbi fél év-évben kezdett el igazán hiányozni ez a háztartási "cucc".

Valamennyire úgy érzem, hogy valamiféle vírus támadott meg, ugyanis ma ellátogattam egy shopping centerben és egyszer csak azon kaptam magam, hogy negyedórája a kekszformák, tepsik és edények között matatok és bámulom a termékeket.

Na vissza dolgozni.. ma sem jutott időm letölteni a hétvégi finomságokról készült fotókat és beírni a recepteket, meg a hogyanokat. De ami késik nem múlik.

Julie and Julia

Most néztem meg a "Julie and Julia" filmet.  Nagyon tetszik, kedves film, sok kajával és főzéssel. Már egy ideje kerülgetem, valahogy nem volt rá időm. De ahogy mondani szokás, mindennek eljön a maga ideje, és úgy látszik most jött el ennek. Valahol kicsit ér érzékenyen érintett a film, na nem csak azért mert főzés, mert blog és társai, hanem valahol több annál. Kicsit magamra ismertem, bár nem akarok könyvet kiadni, nincsenek ilyen terveim :D De a célok és az álmok merész vállalása valahol nagyon úgy van ahogy a filmeben is volt. Julia Child 8 évig írta a szakácskönyvet mert hitt benne, Julia Powel meg egy évig minden nap főzött, és nem adta fel. Sokszor feladjuk. Olyan sokszor feladjuk az álmainkat és terveinket, hogy még esélyük sincs megvalósulni. Egy két kudarc, egy két visszájára fordult dolog és máris a sarokba kuporodunk, hogy ejsze mi nem vagyunk erre képesek... Dehogy nem. Dehogy is nem, csak a leglehetetlenebb helyzetekben is hinni kell.  Hogy ki miben hisz, ki mit szeretne elérni, az a saját privát ügy, mindenkinek más a fontos. De valahol... most kissé elérzékenyülve meg kell mondanom, hogy ez a film adott egy lökést abban, hogy... bár kissé reménytelennek tűnik ez meg az, meg néha csak félgőzzel hiszek benne, mégis...tiszta erőmből belevessem magam abba a "projektbe" amiről már fél éve terveket szövögetek és valahol félek belevágni...

Hihetetlen de mindenben lehet motivációt és erőt találni, csak épp az erőt és a motivációt kell keresni. Mert kissé kifordítva, lehetne nézni a dolgokat a kifordítva is, mindig a rosszat keresni, és ráhúzni mindenre: "na ugye megmondtam, hogy nem vagyok rá képes".

Szóval... nekem ezt mondta ez a film. Nem kell feladni. Ha valami nem sikerül, akkor meg kell próbálni még egyszer. Legalább tudjuk, hogyan NEM kell csinálni. S mint a kisgyerek... makacsul kell menni előre, ragaszkodni a célokhoz... Még akkor is ha néha mi magunk se hiszünk benne.

Egyszerű kenyér recept



Megnéztem a videót és tényleg nagyon egyszerű. Amin azonban vakargatom a fejemet, hogy semmiféle hasonló minőségű edényem nincs. Mármint olyan amiben ezt kivitelezni is lehetne. Ellenben azon is töröm a fejem, hogy mind szerettem volna vásárolni olyan fedeles cserél edényt amiben akár ezt is  el lehet készíteni.

A hozzávalók listája egyszerű megtalálható itt angolul vagy alább magyarul :D

300 g fehérliszt
100 g teljes kiörlésű liszt
1/4 kiskanál szárított élesztő
1 1/2 kiskanál só
300 g víz

A videón látható módon kell elkészíteni.

Érdekes, hogy nagyon sokat kell hagyni... 12-20 óra között :D Na be kell szerezzek ehhez megfelelő konyhai divájszokat :D

Thursday 4 February 2010

Jaj a táskám!

Hű de elfelejtettem a táska kérdést! Pedig nekifogtam válaszolni aztán munka aztán szevasz tavasz kiment az agyamból.

Szóval.. nálam nem az a nagy dolog, hogy mit rejt a táskám, mert történetesen majd semmit, vagy épp azt amit kell, hanem maga a táska a lényeg... De elmondom mi is szokott lenni a táskámba:
valami tiktak mentolos cukorka, egy két golyóstoll, néhány számla, csere elemek az mp3 lejátszómba, rózsaszín pénztárca rajta Charmmy Kitty :D, benne az akták, pénz nincs, az a zsebembe van mindig, kulcsok, telefonok, (most már mindkettő rózsaszín), papírzsebkendő ha el nem fogyott, és attól függ amitől lóg, de van, hogy fotógép is bele tuszkolva, meg egy usb stick. Mind mind női dolgok tudom...
És akkor mondjam már el mi olyan különleges a táskában :D Az, hogy Hello Kittys táska!!! Hozok majd képet róla ha el nem felejtem...

UPDÉT: képek a táskáról :D

[caption id="attachment_2412" align="alignnone" width="375" caption="Hello Kitty Táska és Charmmy Kitty Pénztárca :D"][/caption]

[caption id="attachment_2413" align="alignnone" width="500" caption="Na meg a rózsaszín telefonok "][/caption]

Receptlesen

Nem árulok el semmit, elmentettem néhány linket receptekkel. Pontosabban Valentin nap környékén fogom nagy hasznát venni nekik, méghozzá nem is a Valentin nap miatt, hanem születésnap miatt :D Mert egybeesik jövet menet, mint a takarék szövetkezet az útba. Így a 13-14 február előtti péntekre már szabadnapot kértem magamtól, hogy mindent előkészíthessek a "bulira" :D

Amit elárulok ezekről a receptekről, hogy mind egytől egyig nagyon egyszerűek, legalábbis a hozzávalók szintjén, max az elkészítése egy kicsit macerásabb, de semmi olyan amivel napokig kellene pepecselni mégis extra hatásos egy két ravasz ötlet miatt... Na meg hosszú kommentek listája volt melléjük, jelezve, hogy mások is kipróbálták és ízlett nekik is :D Szóval ihaj csuhaj fahaj, ezen a hétvégén összedobok valami szalmakrumplit flekkennel, aztán jövő hétvégén kiteszek ám magamért :D :D :D

Kocka leves tájm :D

Mivel eszméletlen rég nem ettem ilyen hülyeséget, ma eszembe jutott és nagyon megkívántam a csupakémia kocka leves feledhetetlen ízét. ÜHÜM, afféle fajta függőség ez. Ugye kocka levest készíteni nem nagy dolog :D Felfőztem a vizet, beledobtam a leveskockát, egy kis száraztésztát olyan vékonyat, hagytam amíg megpuhul, oszt jól van. Hogy kicsit érdekesebb legyen, tettem bele egy jó kanál tejfölt. Egészen megváltoztatta az ízét :D

Szeretnék..

Gondoltam leírom ide, hátha vonzás törvénye meg izék alapon bejön... Szeretnék utazni egy csomót és helyi kajákat megkóstolni. Na meg természetesen mellé egy "pofa" helyi pálinkát, illetve a helyi sört is... Nehogy már lemaradjunk a jóról!

Nézegetek mindenféle recepteket és ha belegondolok, hogy a főzés abból áll igazán, hogy vesz az ember egy alapötletet, majd ahhoz hozzá adja a saját elképzelését... és lesz belőle valami, akkor elég nehéz kiigazodni az "eredeti" receptek között. Mert csak egy icipicit módosítva már nem is igazán eredeti az egész...

Érdekes dolgot figyeltem meg az utóbbi időben magamon. Eddig úgy főztem, hogy megnéztem a receptet, majd ezt is kihagytam azt is, ahelyett mást raktam és tessék kész volt a termék. És legújabb húzásom, hogy követem a receptet, legalább is első fordulóban. Rájöttem, hogy így legalább sacc per kb fogalmam lehet mit is készítek, ahhoz, hogy második alkalommal a saját ízlésemnek megfelelően javítsak (vagy rontsak) az ételen.
Persze az is lehet, hogy csak időszakos hóbort ez az egész, és nem fog sokáig tartani, de végül is egyáltalán nem rossz :D

Hétvégén recept szerinti sör-kenyeret akarok sütni :D

Wednesday 3 February 2010

Hungry

Újabb kajás videó :D ezúttal egy paródia

Tuesday 2 February 2010

Homemade beer bread

We got this  interesting receipt from Zesty cook. Its homemade bubbly beer bread. Its pretty simple to make. No yeast, No rising, simply dump in the ingredients - give it a mix and drop it in the pan.
This bread would be ideal to go along with a nice hearty stew or even along side a nice pasta dish.

Ingredients



  • 1 1/2 Cups White Flour

  • 1 1/2 Cups Whole Wheat Flour

  • 4 1/2 Tsp. Baking Powder

  • 1/3 Cup Brown Sugar

  • 1/4 Cup Butter (Melted)

  • 12 Oz. Beer (you can use whatever kind you like)


Method



  1. Preheat oven 375 degrees F.

  2. Mix all dry ingredients together.

  3. Add beer and mix thoroughly until dough is still.

  4. Place dough in a lightly greased loaf pan.

  5. Drizzle the melted butter over the top

  6. Bake until golden brown (approx. 60 minutes).

  7. Remove from oven and let rest for 15 minutes.

  8. Thats it, enjoy!


Zesty Tip: Sifting flour for bread recipes is a must. Most people just scoop the 1 cup measure in the flour canister and level it off. That compacts the flour and will turn your bread into a “hard biscuit”.  If you do not have a sifter, use a spoon to place the flour into the 1 cup measure.






So there it is… possibly the easiest loaf of bread I have ever made. Beer bread.

Zesty cook home page: http://zestycook.com

Vízforraló

Lefogadtam volna és a nyakamat is majdnem hajlandó lettem volna odatenni, hogy az elektromos vízforraló egy nagy marhaság. Mert ugye hírdettem az igét (igaz csak magamnak és azt is halkan), hogy ejsze odateszem a lábast a gázra, vízzel benne természetesen és felfőzöm. Minek ehhez még vízforraló? Be kell vallanom, hogy hatalmasat tévedtem. Olyan pofára esés méretűt. Még Spanyol országban akiknél volt, használtak ilyent és ott vettem észre mennyire hamar kész van a teavíz... Már akkor eldöntöttem, hogy hazajövök és beszerzek egy ilyen divájszt.

Tegnap előtt soppingolni voltunk.. Csak egy kenyeret és tejfölt szándékoztunk venni, de fél kosárnyi cuccal tértünk ki a boltból. Kissé idegesítő ez, mert ugye direkt gyalog mentünk, séta, meg mozgás, erre alig tudtuk hazacipelni a vásárfiát. És még így is elfelejtettünk venni mosogató szert amire szükség lett volna... Már kifele jöttünk a Kauflandból, amikor a polcról int egy doboz... benne lakott egy ezüstszürke vízforraló. Még kimondottan guszta a kinézete. Nem, viccelek, nagyon jól néz ki a drága, és ha belegondolok az elektromos cuccoknál megnéztem a többieket és sokkal bénábbak voltak dupla áron!

Szemezünk és kaccsintunk elektromos vízforralóval... nézem az árát. 39 RON. MI? 39 lej??? Igen. Na kb ennyit is gondolkoztam, bepakoltam a szekérbe ezt is. Hirtelen gyorsan kiszámoltuk mégis mennyi pénz van nálunk, mert egyáltalán nem ilyen bevásárlásra indultunk... Volt, úgyhogy tovatoltuk a szekeret a kasszához.

Már a garancia papír kitöltésekor ért egy kellemes meglepetés... 3 év garancia van erre a kütyüre... 3 év!!! Elképesztő, mert nem terveztem ilyen hosszú távon használni. Gondoltam ott né ha kibír egy évet, kettőt máris megérte... Erre csak a garancia 3 év.. Persze, lehet mondani, hogy ki tudja hol lesz a gyártó cég mire eltelik a 3 év, de végül is tényleg mindegy.

Itthon értek a további meglepetések. Miszerint szuper izgi modern kék ledjei vannak neki. Olyan igazi divatos világítás van beépítve, már csak iccakai hangulatvilágításnak is remek. És tessék... Ha eddig jó negyed órát égettem a gázt egy liternyi víz felmelegítése érdekében... kevesebb mint 2 perc alatt forralja a vizet.  Mondom én olyan paff maradtam, hogy a bűvös sárkány nevet cserélhet!


További extra, hogy miután forr a víz, automatikusan kikapcsol :D Végkövetkeztetésképpen, nagyon meg vagyok elégedve ezzel a kis szerkentyűvel, olyannyira, hogy azonnal meg is leltem a méltó kiemelt helyét a kis konyhámban. Egyedüli bibi még, hogy a mikrohullámú sütővel osztoznak egy konnektoron...De végül is ez sem nagy dolog, hiszen úgysem mikrózok állandóan, kibírom cserélgetni a kábeleket :D

Jamie Olivér nyomában :D

Nahát, hogy milyen címet kaptam ennek a bejegyzésnek :D Hehehehehe...

Már egy pár nappal ezelött említettem, hogy találtam egy Jamie Olivér receptet, ami nagyon megtetszett és eldöntöttem, kipróbálom. Eddig nem említettem, mert akartam látni és érezni miféle. Hja maga a recept,amit leltem (angolul) az is kissé átalakított, én még csavartam rajta egyet, de akkor is az eredeti ötlet valamikor Jamie Olivértől pattant...

A következő képen készítettem el: a laskát megfőztem, a zöldborsót úgyszintén. (szemre ész nélkül). 7-8 szelet bacon szalonnát apró kockákra vágtam, palacsinta sütőbe tettem és megpirítottam. Majd megszórtam egy kis liszttel, felöntöttem tejszínnel, (most az egyszer nem tejfölt alkalmaztam :D, így nem lett savanykásabb), kevés vizet is adtam hozzá és kevergettem amíg besűrűsödött. Kevés sajtot reszeltem bele, csipetnyi vegetát is adtam hozzá, és olyan 50gnyi reszelt parmezánnal fejeztem be az egészet...



Lemostam a laskát, a zöldborsóról is leöntöttem a vizet majd az egészet összekevertem. Nagyon finom lett :D

Monday 1 February 2010

Almás strudel

Na ez a bizonyos strudel, hogy miért strudel nem tudom, így volt a receptben és így mesélem el. Készítettem ilyent. Roppantul büszke voltam magamra megint emiatt. Mert úgy ahogy sikerült is. Kicsit jobban megsülhetett volna a közepe, de nem volt vészes, a teteje meg az alja nagyon szép lett. Az almás közepe meg nagyon fincsi. Elhatároztam, hogy a következőt nem fogom felcsavarni, hanem egyszerűen tepsibe egy réteg tészta, majd réteg alma, megint réteg tészta-ként fogom rakni, és sima almástésztát készítek belőle.



Csak a sütés előtti állapotról készült fénykép. Utána elfelejtettem.

Kell hozzá:

  • 250g liszt

  • 2 tojas

  • 3 evőkanál olaj

  • csipetnyi só

  • kevés liszt megszórni a nyújtólapot

  • sütőpapír


A töltelékhez:

  • 75g vaj

  • 75g prézli

  • 5-6 savanyú alma

  • fél citrom leve

  • 50g mandula

  • 50g cukor

  • 1 kiskanál fahéj

  • 2 zacskó vaníliás cukor


Mármint a recept szerint ez kell hozzá. Mert én sacc per kb tettem 280g lisztet, és utána talán még egy kicsit, ugyanis túl ragacsos lett a tészta, és ugye addig adagoltam a lisztet amíg kellett, majd kinyújtottam és a tölteléket belehelyeztem. Ami megint egy kicsit más volt mint itt leírva... Ugyanis 3 hatalmas almát pucoltam meg a magháztól és héjastól reszeltem meg, kis fahéjjal 4 kanál cukorral, 2 zacskó vaníliás cukorral kevés olvasztott vajjal (kb egy evőkanálnyi) és kb 2 kanálnyi prézlivel összekevertem,, tésztára helyeztem, nagy nehezen feltekertem és az egészet begurítottam a tepsibe.

Miután majdnem egészen megsült, megkentem a tetejét egy felvert tojással, amibe adagoltam egy jó evőkanálnyi cukrot. Na ez nagyot dobott az egészen, enélkül hiányos lett volna a süteményem.

Lévén, hogy egészen hamar elfogyott, az ízén nem találtam sok kivetnivalót és csak a tészta közepe volt kicsit olyan hmm hmm lehetett volna jobb is, én biza elkönyvelem a többi "tyű de finomat készítettem" dolgok közé :D

Narancsos csirkecomb

Volt 3 szép csirkecombom. Hát azt se tudtam mit kezdjek velük, így a legegyszerűbbre gondoltam:D Megsütöm őket és kész.  Bele is tettem a palacsintasütőbe, olajba és kevés vizet is adtam hozzá, gondoltam jobban megpárolódik, lefedtem és nekifogtam kajtatni a fűszerek között. Véletlen bukkant a kezembe egy fél tasak "mágikus zacsi" fűszer (Punga Magica). A zacsit felhasználtam már régebben, a fűszert félretettem "falun mindenre szükség van" jelszóval.

Na most jól is jött, mert csak megszórtam ezzel, egy kis piros paprikát is adtam hozzá. majd továbbra is fedő alatt hagytam sülni-főni. Mind gondolkoztam, hogy így túl hagyományos és standard lesz, ezért gyorsan megpucoltam egy narancsot, cikkekre szedtem és bepakoltam a hús mellé. Hmm már kezdett sokkal jobb lenni... de még mindig nem az igazi... megszórtam egy adag petrezselyemmel. Úgysem árt, na meg szép zöldes lesz tőle a kaja alapon. Ezzel se voltam teljesen elégedett. Egy adag tejfölt is bele kanalaztam, majd mikor puha lett a hús, 2 kiskanál lisztet egy nagyon kevés vízzel összekevertem, azzal bevastagítottam az egészet.

Krumplipürével (igen olyan igazival, valódi krumpliból készült krumplipürével) tálaltam. :D Mert az ám, kérem krumpliból is lehet készíteni krumplipürét nem csak tasakból!

Valahogy így nézett ki... a kép messze nem adja el magát, de nagyon finom volt :D

Mosogatószer

Ezennel  kijelentem a lehető leghatározottabban, hogy nálam messzemenőleg megnyerte a mosogatószerek csatáját a Fairy ellentétben a Pur-al. Eddig  nem mertem volna kijelenteni, de most már tudom, kedvenc mosogatószerem a Fairy. Az ami a hideg vízben is mosogat.

Egy ideje mind Fairyt vettem. Úgy jött, az szemezett a polcról, tudja a fene miért. A múltkor azonban hirtelen soppingoltam a közeli nonstopban, amikor megpillantottam egy RÓZSASZÍN Pur mosogatószert. És mivel rózsaszín volt, most meg a rózsaszín nagy divat lett nálam,  hát már csak természetes, hogy azonnal bepakoltam a kosárba. Meglepetésemre és csalódásomra nagyon gyenge minőségű volt. Pur ide, meg Pur oda, a Fairy sokkal sokkal jobb mosogatószer. Rózsaszín ide, vagy rózsaszín oda.

:D Fasírt

Megvolt a fasírt. Én valahogy nem így képzeltem el a "készítek fasírtot" című megnyert fogadást, de hát így is jó volt :))) Pénteken megvásároltam a darált húst, de az elkészítésre csak szombaton került sor.  A fasírtba tettem krumplit is, kenyeret is, mert én így szoktam, nem másért ás ráadásul jó kiadós is lesz. Ja nem tettem, hanem csak az utasításokat osztogattam, illetve a tálból kirepült húscafatkákat adtam a kutyának :D

Végül a sütés rám maradt, de cserében megúsztam a mosogatást... és mivel egészen nagy halom mosogatás volt felgyűlve, hát bevallom nem is bántam.