Tuesday 30 March 2010

Torta

Na egyelőre úgy néz ki, hogy a húsvéti program az tortasütés lesz.

A rendelés így szól: valami "erkölcstelenül krémes" finomság legyen. Hmm na tudja  fene, mert én nem vagyok oda meg vissza az ilyenekért, nekem teljesen megfelel a diós lapok és tejszínhab kombináció. De mivel van torta formám és segítségem, aki elvállalta a krém kikeverését, hát egye fene kinézünk valami erkölcstelenül krémes receptet és elkészítjük.

Még nem igazán keresgéltem recepteket, bár egyet láttam a nosalty oldalon. Csakhogy az tejszínhabos :D neki meg kakaós krémre füllik a foga... Ej ej.

Monday 29 March 2010

Sóban sült meg rizses máklávájsz

Vagyis a hétvégi menü... Pénteken késő esti szalmakrumplizás volt, flekkennel, amit szombat reggel folytattunk, majd szülinapot ünnepelni mentünk, ahol elő volt készítve egy hatalmas pulyka comb. Ebből lett a sóban sült. Van valahol fotó is, meg kéne keressem. Ez úgy "történt", hogy só, liszt meg egy kis víz keverékéből egy masszát készített anyukám, ezzel kente jó vastagon be a pulyka combot, majd bekerült a sütőbe. Ez a máz, egy idő után kompaktálódott, alatta meg süldögélt a hús. Aztán jobbnak láttuk ezt a "só tokot" leszedni, (lejött egybe), hogy szépen pirossra süljön a hús. Persze nem lett meg idejében, így ebédre rántott húst ettünk, amibe belekevertem egy kis kókuszt is. Mármint a bundát szolgáltató prézlibe, ami nem is prézli volt, hanem gyorsan megdaráltam olyan apró kis pereceket, mert prézli nem volt otthon és száraz kenyér se.

Végül a pulyka combot vacsorára ettük meg.

Vasárnap Rizses máklávájszot készítettem, saját mű, saját találmány, és eredeti neve rizses hús lett volna, ha olyanra sikerül amire tervezem. De nem sikerült, az állaga egészen ... hm hogy is mondjam, borzasztó lett, ha a falra kenjük tuti megállja a helyét vakolat helyett, ellenben az íze nagyon finom lett. Figyelmeztettem a népet, hogy látványilag a rizses máklávájsz inkább valami alternatív művészetre hasonlít, de mázlim van ugyanis a "népet" kicsit se érdekelte ez az aspektusa a kajának, mindenki reklamálás nélkül megzabálta.

A bosszantó, hogy kicsit siettem, legyen meg, így magam előtt látom azt a pillanatot, amikor elrontottam a rizst, ugyanis ezt a kaját úgy készítem, hogy mikor a rizs meg van főve, szépen lemosom és akkor nem áll össze... nézegettem a rizst és nem tűnt ragacsosnak... de végül az volt és a hússal amikor összekevertem hát paszta lett. Jár még így az iparos ugye...

Friday 26 March 2010

Vegyes fasírt

Megint kedvem támadt fasírtot készíteni, és gondoltam ismét teszek egy próbát a csicseriborsóval, illetve a hántolt búzával, amiből egy zacskó pihengetett a hűtőbe csendesen. Nos ennek a zacskónak kivettem a felét, és egy zacskó darált húst (csirke :D) és nekifogtam összekutyulni a dolgokat.
Ekkor jutott eszembe, hogy biza itthon nincs kenyér. Na és ezután afféle ereszd el a hajamat következett, mert mindent amivel pótolható azt én biza beletettem és a nagy megindultságomban végül 3/4 rész növényi eredetű és 1/4 rész maradt a hús :D

Nos bevallom szinte nagyon megégettem a számat, mert alig bírtam kivárni, hogy megkóstolhassam és megint nagyon finom lett ez a kavirca :D Akarom mondani nekem nagyon ízlik, de ugye ez még nem jelenti azt, hogy finom is úgy általánosságban :D mert szerintem az avokádó is nagyon finom csak úgy üresen megpucolva :D

Kíváncsi vagyok egy magát kimondottan húsevőnek valló véleményére, majd délután kiderül :D, hogy mit szól hozzá. Minden esetre kissé tágra nyílt szemekkel fog csodálkozni, ugyanis szerinte a zabpehely az nem eledel és max a malacoknak való :)) Peche lesz, ugyanis az édesség is zabpelyhes és most ráadásnak a fasírt is.

S akkor mit pakoltam konrkétan bele:

olyan 700gnyi darált csirkehúst
áztatott csicseriborsó+hántolt búza keveréket, amely le volt fagyasztva
kukorica pehely, 2 maréknyi felaprózva
apróbb zabpehely
és egy jó maréknyi rozs+zabpehely amit ledaráltam,
1 fej fokhagyma
2 nagy fej hagyma
só, bors, paprika
kis petrezselyem zöld, száraz
icipici őrölt köménymag

Na azt hiszem kb ennyi volt.

Wednesday 24 March 2010

5 perces veszélyesen finom

Hát ez az a név ami talál erre a dologra: 5 perc elkészítési idő és veszélyesen finom. Na de kezdjem az elején. Tegnap bevásároltam egy kiló zabpelyhet, van egy fajta, olyan apróbbra van darálva, Sano Vita gyártja és nagyon szeretem. Mármint ugye van aki ki nem állhatja a zabpelyhet mert igazán se íze se bűze nincs mondjuk tejjel...meg olyan mint a vakolat, de ráfogom, hogy nekik nincs fantáziájuk :D

Szóval volt zabpelyhem itthon, rendben, erre találok egy egyszerű "egyperces" csokis zabpelyhes édesség receptet. Gondoltam kipróbálom, de nem volt itthon cukor és tej sem. Na egye fene már készültem elbaktatni a boltig, mikor eszembe jutottak az évek óta gyűjtögetett cukros tasakok :D Valami semmi perc alatt döntöttem el, hogy felszámolom az egész kollekciót és lőn... Félóra alatt a kis cukros zacskókból lett cukor a cukortartóba és a tejet helyettesítettem egy kis tejszínnel.  Olyan kauflandos, olcsó volt itthon, Viam vagy mi a bánat a "márka neve", de ez nagyon bevállt, ilyen főzős  dolgok esetén nekem.

S akkor ezekkel "felfegyverkezve", a recept ötlete alapján összekutyultam valami veszélyesen finomat. És ezt mondom én, aki nem vagyok igazán édes szájú.

Az én receptem a következőkből állt:

1,5 csupor cukor
1/4 tábla vaj
100ml tejszín
2 tasak vaniliás cukor
100g kókusz reszelék
1 csupor kicsit összetört kukorica pehely
és kb 2 csupor zabpehely
és egy marék mazsola

Az elkészítése meg a következő képen történt:

A cukrot, vaníliás cukrot, tejszínt és a vajat egy lábosba tettem és elkezdtem melegíteni. Megolvadt minden, a cukor, a vaj, és szépen elkezdett habzani, levettem a tűzről és belekevertem a kókuszt, kukorica pelyhet, zabpelyhet meg a mazsolát, igyekeztem jól összekeverni, majd kiterítettem egy sütőpapírral bélelt papírra, és egy másikkal kicsit megnyomkodtam, majd egy késsel felvagdostam, mert fogalmam sincs milyen lesz az állaga mikor kihűl és egy kicsit szárad még.

De megkóstoltam és tyű azt a mindenit el kell zárnom magamtól mert ez túl jó :D

Vannak képek is, nem valami nagy szám a látványa, s szerintem mire oda jutna, hogy fotózni lehessen elfogy...



Húsvéti főzőcske

Hihetetlen de nem tudom mikor lesz húsvét. Így valószínűleg a főzőcske is elmarad. Legalábbis az ünnepi tuttira biztosan. Mert már évek óta sikeresen meglógók a húsvéti ünnepek elől :D Úgyhogy idén is fogom folytatni ezt a kedves hagyományt, vagyis a meglógást.

De akarok készíteni töltött tojást. Méghozzá olyan kis vitorlás hajó formákat, láttam valami gyerek főzőcske honlapon :D Nekem sincs sok eszem ugye? :D De talál a forma 1 autó mellé...

Tuesday 23 March 2010

Pulyka comb

Készítettem a hétvégén pulyka combot és nem voltam olyan nagyon elragadtatva tőle. Pedig finom lett, csak tudja a bánat, mintha rágósabb volt mint a csirke. Bepácoltam és másnap sütöttem csak meg. Mindenfélét tettem a páclébe, halolajtól, olivaolaj, ecet, kechup, chili, mustármag, babérlevél tejföl, fokhagyma és még tényleg csak az ördög tudja mit, mert na egy kicsi ilyen  és egy kicsi olyant játszódtam. Majd a páclében hagytam úgy jó 12 órát, és végezetül fólia alatt sütöttem meg, majd hagytam megpirulni.

Monday 22 March 2010

Tepsis rántott hús

Na ez finomra sikeredett! El is fogyott egy egész tepsinyi rántott hús. Na nem azonnal, hanem másnapra. Úgy kezdtem neki mint a palacsintasütőben, olajban sütött rántott húshoz, csak ugye a szokásos mártogatások után elfektettem őket egy tepsiben. Az egész úgy jutott eszemben, hogy valahol olvastam a "bundás kenyér tepsiben-ről" Hogy hol már nem tudom, de azonnal elkezdett dolgozni az agyam, hogy rántott hús ugyan biza miért ne lehetne ?

Persze legközelebb nem teszek fóliát a hús alá, hanem veszek egy új tepsit, és abban fogom készíteni. És félidőben megfordítom a húsokat. De amúgy nagyon szépen átsült a pulyka mell szeletek, és olyan jaj még egy falatkát kérek belőle lett az egész. Na meg nem csöpögött  zsírtól sem :D

Thursday 18 March 2010

Pulyka

Adott 1 drb pulyka comb, alsó, és egy, nem egész, csak egy darab pulyka mell. Már ma kivettem, mert valamivel pácolni akarom. Még nem tudom mivel. És az is lehet, hogy a pulykamellet kirántom, mert az úgy fincsi még hidegen is, de még azon is töröm a fejem, hogy olyan huncutul rántsam ki mint még soha. Vagyis nem palacsinta sütőben, olajban, hanem szépen kifektetve őket egy tepsibe és csak bedugni a lerbe... Mert miért ne? Úgy is megsül és ki tudja milyen fincsi lesz :D A combot meg ugye pácolás után megsüthetem egybe... Na de ez a holnap titka, addig még van időm gondolkozni.

Gyömbéres keksz

A "gingerbread cookie" receptjét kicsit módosítva megszülettek a gyömbéres kekszecskék. Bizonyítván, hogy a sütőm sokkal jobban zár, az első adagot szépen elégettem. Második adagra minden rendeződött, mert még csak azért is kiakadt valami ott az ajtónál és már nem zár épp olyan jól. A csoda vigye el.

Na mindegy.

Az általam készített gyömbéres keksz a következőket tartalmazza:

3 csupor liszt
olyan 20 dkg margarin
fel csupornyi méz
negyed csupor cukor
jó 3 teáskanál gyömbérpor
1 teáskanál majdnem azt írtam, hogy fűrészpor de közben fahéj,
1 fél mokkáskanál szegfűbors(őrölt)
1 fél mokkás kanál ánizs (őrölt)
1 tojás
1 kanál szódabikarbóna

Az egészet egy nagy tálban összekevertem, nagy nehezen kinyújtottam kb 3-4mm vastagra, majd az egyik adagot egy pohárral kerekre kivágtam, igyekeztem úgy a tepsibe tenni, hogy ne törjenek szét. Volt amelyiknél sikerült, a másiknál nem... Aztán meguntam a pohárral mind  kerekre kivágni őket, s nekifogtam háromszögeket, téglalapokat végül egy emberkét is formáztam. Utolsó adagot megint meg akartam dobni valamivel, méghozzá cukorral, gondoltam de jó, az szépen ráolvad és hű de izgalmas, erre nem cukrot, hanem sót szórtam rájuk és csodálkoztam, hogy nem akart egy kicsit se megolvadni...

Na de a képek :D



Az emberkének szomorú a sorsa, mert holnap le lesz törve a lába, majd a karja és végül ki lesz tekerve a nyaka is.

:D

Hát... most vakarom elő a mézeskalács receptjét, és ha van hozzá minden akkor irgum burgum neki is fogok. Ugyanis... apukámnak sikerült megegyengetnie a kályhám ajtaját! Így legalább frissiben próbáljam is ki lássam mit tud :D Annyi biztos, hogy ha eddig simán be tudtam dugni az ujjaimat a résen akkor amikor KI VOLT TÁMASZTVA, az egész kezem, tenyerestől csuklóstól amikor csak be volt csukva, az ami most van, kis rés, konstrukcióból adódó, már olyan hogy szinte mínuszba megy. Tehát mégiscsak lehet nem kell lemondani a sütés örömeiről.

Fuuu de nagyon furán hangzik nekem ez a két szó együtt :D "sütés öröme" .. Leírtam és hangosan felröhögtem. Méghozzá magamon, mert tavaly ilyenkor ha valaki ilyent mond az biztos, hogy lázmérővel rohanok felé, hogy jaj mi baj van elment az eszed??? Nos úgy látszik nekem ment el, vagy jött vissza. De ez már nem fog kiderülni...

Csütörtök :D

Az meg már mindjárt péntek. Elkezdtem szemezni ismét a receptekkel és találtam egy Créme caramel receptet amit szívesen elkészítenék illetve a Béka elmaradt a múlt hétvégéről, de legszívesebben valami túrós süteményt tömnék magamba ezerrel...


Amin még rég gondolkozom, egy igazán finom zöldségleves, nem csináltam nagyon rég. És nem az a hagyományos húsleves, murokkal, petrezselyemmel, hanem olyan "csorba" mindenfélével benne, jó sok zöldséggel, icipicit savanykásan juj jajj összefutott a nyál a számba :D

Wednesday 17 March 2010

Hiába na...

Az éjjel perecet sütöttem. Hogy mi ütött pont belém nem tudom, de kellemes volt macsikálódni a lisztel, olajjal. Recept nélkül, csak úgy ahogy én szeretem dobigáltam össze a hozzávalókat.  Volt itthon minden, de ugye nem is kellett ehhez nagy lista. Liszt, picike cukor, élesztő, víz, margarin. És egy kis olaj. Na meg só természetesen, illetve egy tojás megkenni.

Az úgy volt, hogy 12-kor értem haza. Éjjel persze. Még kivittem a kutyát, még tettem vettem, aztán készültem menni aludni. Ekkor csapott meg az ihlet, hogy én biza perecet akarok sütni, mert jaj az olyan finom.

Meg is sütöttem, a fekete pereceket. Ahogy jellemeztem ma őket: hát tudod, finomnak nem nevezném, ehetőnek azért még ehető kategóriában van. A hozzávalókból ítélve az egyetlen bűnös a sütő. Valami egyszerűbb dolgokkal kell próbálkozzak, mondjuk sorra vehetem a sütés nélküli édességeket, hiszen abból van rengeteg... mert ez a sütés ezzel a kályhával nagyon kedv hervasztó.

Szemre nem lehet mondani, hogy csúnyák lettek.... mert kimondottan guszták, formásak... de ízre na el kell hinni, hogy nem az igaziak. Még szerencse PrezLee lelkes rajongója szinte mindennek amit én készítek, így nem kell ennek sem a háromnegyedét kidobni...

Ja... nem is mondtam, de a csicseriborsó+hántolt búza fasírtomat egyenesen imádta! Jobban mint a húsból készültet :D

Kárpótlásul azonban mutatok valami nagyon finomat :D Szomszédasszonyom készítette, káposztás tekercs, annyira finom, hogy irgum burgum!





és a káposztás finomság:

Tuesday 16 March 2010

Perec reloaded

Eddig azt hittem nem vagyok normális, de most már tudom. 12 órára értem haza, még húztam az időt egy keveset, készültem menni aludni. Hogy na még a teámat megiszom és cupp behuppanok az ágyba. És eszembe jutott a perec. Na gondoltam fog kelleni még készítsek, de ezennel nem teszek bele tejet. Lássuk mivé lesz tej nélkül... És addig forgattam a gondolatot a fejemben, míg meggyúrtam egy adagot :O

Meg a vizet is odatettem, kicsit megfőzni a pereceket... Szóval.... Nemnormálish ahogy mondani illik.

A tej kiiktatása nem volt az egyetlen módosítás. Amolyan fekete perecek lesznek ezek, mivel teljes kiőrlésű lisztből készítettem... Eldől hamarosan, ha ehető e a fekete perec vagy inkább az ellenségeket dobjam fejbe velük...

Sós perec

A hétvégén elkészült a sós perec, aminek a receptjét a Nosalty oldalon találtam. Borbarát perec néven szerepel. Minden nagyon rendben volt ezzel a pereccel, kivétel az én sütőm. Mert sehogyan se sült meg úgy ahogyan szerettem volna, hanem sokkal jobban megszáradt, meg szóval... felesleges is mesélnem róla. De annyira finom volt, a majdnem igy is másnapra elfogyott. Azért majdnem dupla adag, mert igazából 2 adagot készitettem, de a második adag feléből végül pizza lett.

Hamarosan lesznek képek, csak most épp nem vagyok otthon, és csak mig varok, gondoltam leirom a dolgokat.

Aztán ugye megint kiderült, hogz a férfiak "már csak ilyenek"... Kérdem, mit főzzek? Nem tudom, valamit. Mondom de mit ennél szivesebben? Mindegy, biztos finom lesz.... Jó, gondoltam egyszerűsitem a kérdést. Készitsek bolonyai szószt spagettivel (Igen), vagy rizses húst (igen). Tyű a mindenit. Mindkettőt? AHA.  PFUUUU Na jó, ez igazából annyit jelent, hogy mindegy, bármelyik készül el. Végül megtáltosodva kivettem mindkét húst. Azt mondtam magaban,  konyhatündérkedek egyet, mig a Forma 1 megy a TV-ben, legalább nem kotnyeleskedik... Azán a rizseshúsból nem lett semmi... ellenben egy nagyon  finom, de hatalmas adag bolonyai szósz készült el. Hétfőn is azt ettem...

Elfáradtam. Folytatom majd a saját gépemen, itt nem találom a hossú i-t és a billentzűk is kicsit másképp vannak...

Táplálkozás

Valamennyire ugye érdekel, hogy mit eszek és mit nem, azonban fanatikusan egyetlen irányzatot se akarok és fogok követni. Amolyan eszem ami tetszik, még akkor is ha esetleg nem olyan egészséges. Valahogy úgy vagyok vele, hogy akármennyire is vigyáznék a kajákra, előbb vagy utóbb csak becsúszna valami ami kimondottan káros. Így amíg az adott kaja nem okoz nekem semmit, jólesik és megengedhetem magamnak, addig fogom enni. Ha egyik percről a másikra kitalálom, hogy nem tetszik, akkor nem fogom megenni. Oszt kb ennyi.

Mint ahogyan iszok tejet is, kizárólag azért mert szeretem, bár az általam olvasott dolgok szerint a tej korántsem olyan egészséges mint amilyennek a reklámok sugallják, és valahol igaznak kell lennie, hiszen a tehenet nem azért fogták be, mert jaj milyen egészséges a teje, hanem mert valószínűleg nem volt mit enni... és éhes ember nem válogat alapon bekaptak mindent amit leltek. Na de végül is rengeteget lehet filozofálni  a témáról, és továbbra is tartom a véleményem.. mindenki tegyen a saját legjobb belátása és meggyőződése szerint.

Mert ma ezt hangoztatják, holnap azt, ma ez a divatos táplálkozás, amire mindenki esküszik, holnap épp az ellenkezőjét állítja valaki okostojás, majd mindenki felkapja...

Nem is tudom miért írtam le, mert végül is eléggé nyilvánvaló, hogy mindenki azt eszik amit akar.

Sunday 14 March 2010

Makedon csirke

az eredeti recept szerint 1 tyuk...

250g telemia
250g bacon vagy costita
4 tojas
400ml tej

4 kanal liszt
100g vaj
1 kanal aprora vagott bazsalikom
4 paradicsom
3 murok
3 hagyma
1 fej fokhagyma
nucsoara
piper
Megfozni a csirket, murkot, zellert es hagymat, majd kicsontozni es aprora vagni. osszekeverni az ugyancsak aprora vagott baconnal, majd a nagy foku reszelon lereszelt telemiaval. Egy edenyben, liszt+vaj+tejbol egy feher szoszt fozunk, hozzaadjuk asot, nucsoarat es a bazsalikomot, 5 percit allni hagyjuk, majd hozzakeverjuk a nyers tojasokat es a szosszal leontjuk a jenai talba tett csirke+bacon+telemia-t, majd fokhagymaval is megszorujuk A tetejere vekonyra vagott paradicsomszeleteket teszunk.

Thursday 11 March 2010

Őrület

...hogy még péntek sincs, máris a hétvégén töröm a fejem. Na jó, igazából már majdnem három órája péntek van, és már két órája készülök menni zuhanyozni és aludni. Csak még nem jött össze...

Az őrület pedig az, hogy 3 tervem van amit el szeretnék készíteni. Az egyik a Béka, a másik a "régi szép időkre" emlékeztető sósperec a harmadik meg a mézeskalács....

Lehet el kéne gondolkozzak valami ennivalón is, mert mint veszem észre egyre "komplexebb" projektekbe akarok belefogni. Mert a Béka az még hagyján, ellenben a perec már nem semmi, és a mézeskalács az már amolyan "igazi sütemény" számba megy.

Mindegy, majd a kaján is gondolkozom. Amúgy meg kell vegyek hagymát. Hihetetlen mennyire egy fontos dolog a főzéshez!

Még egy rakott krumpli

A csirke combbal az a bajom, hogy ki nem állhatom ha nyers marad a csont körül, az én sütőmmel meg lehetetlen jól megsütni a combokat. Mire meglennének, annyira kiszárad, hogy jaj csak na, esetleg valami nagyon szószos módon készíthetem el, de arra most nem volt kedvem. Így elképzelésem szerint megfőztem a combokat, majd gondoltam feldobom a fedeles grillre és kicsit megsütőm. Jó, végiggondolva az ötlet jó.

Mellé kitaláltam, hogy hagymás krumpli, az jaj de finom. Odatettem főni a krumplikat, majd mikor már majdnem kész lett volna nekifogtam hagymát keresni... és kiderült, hogy NINCS :D Na ez vicces, mivel rémesen lusta hangulatban voltam, és nem mentem el a közeli boltig hagymát venni, hanem inkább a menüt változtattam meg:  rakott krumplira. Mégpedig egy másik fajtára és nagyon finom lett.

A következő képen jártam el:

Megpucoltam a főt krumplikat, 3-at bevágtam úgy hirtelenjében margarinnal mert már nagyon éhes voltam. :D Ezután a jénai tálba kis prézlit, kis olajat szórtam, majd elkezdtem szeletelni a krumplit és rétegezni. Miután megfelelő volt az első réteg, a húsokat lecibáltam a csontokról, szépen elegyengettem amennyire lehetett. Sóztam, borsóztam, paprikáztam a húst., megszórtam egy kis zabpehellyel* és kevés liszttel és nyakon öntöttem egy kis doboz tejszínnel. Ezután még egy réteg krumpli következett, ugye közben is sóztam, na meg kis vízzel kilöttyintettem a tejszínes dobozt és azt is ráöntöttem a krumplira. Hogy viccesebb legyen, 2 tojást ütöttem rá, mert milyen a rakott krumpli tojás nélkül?

Na ezután jön a vicces része a dolgoknak...

Mert bátran és merészen betoltam az alkotást a sütőbe és kezemet dörzsölgetve  vártam azt a finom, semmihez sem hasonlító rakott krumpli illatot, ami terjengeni kezd minden fele mikor kész van... és ehelyett lett ez:



Füst. Nagy.

Úgy sikerült, hogy a tál amibe felhalmoztam a rakott krumpli alkatrészeket, túl kicsinek bizonyult. És amint elkezdett bugyogni a víz+tejszín keveréke, nagyobb erővel kavarodott mint tejföl esetén. Mert máskor is töltöttem meg ennyire a rakott krumplis tálat, és nem történt ilyen. De most a lé, jó vastag ugye, de nem eléggé szépen kibuggyant és az alsó szinten, pont a lángok fölött szépen égett.

Na volt egy kis harc, meg csata míg megoldást találtam, ugyanis egy vízzel majdnem teli tepsit toltam az edény alá, így ha csöpögött is a tálamból, az csak a vízbe esett, de nem égett azonnal. Szellőztetés vagy 2 órát, meg játszódtam ventilátorosdit, kutyám nagyon élvezte, én kevésbé, de mondanom se kell olyan finom lett ez az étel, hogy megérte ennyit szenvedni.

Végül így nézett ki, nem valami "ritkaszépség",de annyira finom, hogy biztos még készítek ilyen tejszínes, húsos rakott krumplit. Amit talán kihagyok, az a tojás ilyen formában... de nem hiszem, mert az is nagyon finomra sült.



*Zabpehely: nem tudom mire kellett, ott volt kézügyben és gondoltam mi lesz ha? Majd inkább megnéztem mintsem ezen kérdésem megválaszolatlan maradjon. Nem lett semmi, észre se vettem, hogy ott van, nem változtatott se jó, se rossz irányba. Igaz, tényleg csak egy keveset szórtam csak.

U.I. Amit most meg ki akarok próbálni, az tükörtojás tepsiben :D Így nagyon megsütve, pirosra.  :D

U.I. U.I A kalandok még nem értek véget ezennel... sikerült egy teli csupor teát is a billentyűzetemre önteni, és még PrezLee-t se hibáztathattam :D hiszen ő békésen aludt a helyén

Gingerbread cookies recept angolul



Ingredients



  • 3  cups  all-purpose flour

  • 1  teaspoon  baking soda

  • 2  tablespoons  ground ginger

  • 1  teaspoon  cinnamon

  • 1/4  teaspoon  ground cloves

  • 1/4  teaspoon  allspice

  • 1/4  teaspoon  salt

  • 8  tablespoons  (1 stick) unsalted butter, at room temperature

  • 1/4  cup  vegetable shortening, at room temperature (zsir vagy margarinnal)

  • 1/2  cup  packed light brown sugar

  • 2/3  cup  molasses (mézzel helyettesitheto)

  • 1  large egg, at room temperature





Preparation


1. In a large bowl, whisk together flour, baking soda, spices and salt. In another large bowl, using an electric mixer on medium-high speed, cream together butter and shortening. Add sugar and beat until light and fluffy, about 3 minutes. Beat in molasses and egg. Scrape down sides of bowl, then stir in flour mixture to form a stiff dough. Divide dough in half. Form into 2 disks, wrap in plastic wrap and refrigerate for 4 hours or up to overnight.

2. Preheat oven to 350ºF; line 2 large baking sheets with parchment. Roll out 1 disk of dough on a lightly floured surface to 1/8-inch thickness. Cut out cookies with a 3-inch cutter and place 1 inch apart on baking sheet. Gather scraps and re-roll to form more cookies. Repeat with remaining dough disk.

3. Bake cookies for 10 to 12 minutes, switching sheets top to bottom and front to back halfway through. Cool cookies on baking sheets on wire racks for 5 minutes, then transfer to racks to cool completely. Repeat with remaining cookies.

Gingerbread Cookies

:D Ez is egy tervbe vett, megvalósítandó valami. Itt bukkantam a  Gingerbread Cookies receptre, természetesen angolul van. Magyarul ugye mézeskalácsra hasonlít, csak épp nem találtam benne a mézet. Aztán miután elkezdtem olvasni a receptet, rájöttem hogy eleve már van 2 dolog, amit itt nem tudom ha megtalálok, de simán helyettesíthető :D

Az egyik amitől kerekre meredt a szemem az a "vegetable shortening", és rögtön a zöldségre gondoltam, mondjuk arra amit kiszed az ember a vasárnapi húslevesből. És erre kigyúlt a nagy piros lámpa, hogy nem létezik... Végül kiderült, hogy a "vegetable shortening" valamiféle növényi zsír, ami állagában olyan mint a disznózsír. Ergo... disznózsír lesz helyette felhasználva, vagy margarin. Oszt lesz ami lesz.

A másik az a "molasses" volt. Mert, hogy ilyent errefelé nem láttam, megint meggyőződéssel merem állítani. Lehet, hogy van, de ki tudja milyen drága mint olyan ritkán használt cucc.. és mivel van wikipédia, megnéztem, helyettesíthető mézzel. Szóval... mégiscsak mézeskalács ami azt illeti!

Közeleg a hétvége :D gyűlnek az ötletek és a tervek. Majd meglássuk mi lesz belőle :D

Wednesday 10 March 2010

Tasakos rém leves

A cím tasakos krém leves akart lenni, de rájöttem, hogy a legjobb jellemző arra amit tegnap kutyultam az a Tasakos Rém leves. Szörnyű volt mind az íze, mind az állaga. Csupáncsak azért foglalkoztam vele, mert valami löttyöt kívántam, ami nem tea és lehetőleg sós. Zacskós levesek ilyen esetben mindig bejönnek, de ez nagyon nem. Ugggh ki is vágtam a felét.  Akkor már inkább a leveskocka leves egy kis laskával :D

Hétvégére főzicske van megint tervezve, már lesem a recepteket, majd kiderül mi is készül. Gondoltam sós perecre, olyant szeretnék készíteni, amilyent régebben is lehetett kapni, eléggé kemény, szárazabb, kicsit fényes és olyan kicsit nyúlósabb sóval rajta.

Monday 8 March 2010

Béka

Még kisiskolás időmből jutott eszembe ez az eléggé idétlen "sütemény". És elhatároztam, hogy fogok készíteni. Hmm még nem tudom, hogy a zöld máz miből is lesz, biztos akad valami, vagy valami ötlet, a belseje meg ugye sima keksz szalámi, olyan butabéka formára hozva :D

Újabb terv, újabb projekt :D

Valamik meg szalmakrumpli

Tegnap főzőcskés kedvemben voltam. A csicseriborsós fasírt nagy sikerét tekintve, kitaláltam, hogy valami fasírtszerűséget akarok készíteni, de most teljesen hús nélkül. Egyik alap pillér a csicseriborsó volt természetesen, a másikra véletlen bukkantam a szekrény alján: arpacas, vagy olyan mittudoménmilyen búza. Tyű hántolt vagy mi a szösz.

Már péntek délután tudtam, hogy akarok csicseriborsó fasírtot, vagyis falafel szerűséget készíteni, ezlrt beáztattam a fél zacskót vízbe. Végül a hántolt búzából is öntöttem a vízbe, majd hagytam szépen ázni. De térjünk vissza szombat délelőttre... az egész máklávájsz úgy kidagadt, hogy csak fogtam a fejem... Teljesen felesleges lett volna az egészet kisütni, mert ekkora tengernyi mennyiséggel kantint nyithattam volna. Így gyorsan a felét bezacskóztam és lefagyasztottam. Gondoltam, legközelebb csak kirántom onnan, és semmi perc alatt készíthetem a fasírtot. Legalább is nem kell várni 24 órát míg ázik a csicseriborsó, csupán míg kifagy :D

Megdaráltam az egészet, 2 krumplit is reszeltem bele, lehet nem kellett volna, 2 tojással, kis prézlivel és 2 nagy hagymával kevertem össze, illetve megfűszereztem: só, bors, paprika, őrölt kömény és petrezselyemzöld. Ezután hagytam pihenni úgy egy fél órát, majd kisütöttem az egészet.

Hát hogy is mondjam...érződik rajta, hogy nem hús, de egyáltalán nem rossz az ízkombináció. Valószínűleg a fűszerezés adja, de ebem nagyon oda van érte, röhögtünk si rajta, hogy vegetáriánus kutya lesz belőle... jobban rajong a húsmentes fasírtért mint azután amiben hús volt ... Tudjuk, nemnormális.

Tegnap este meg szalmakrumplit sütöttem :D Hogy legyen meg a cím minden alkotója. Megkívántam és mivel nagyon rég nem ettem, hát készítettem :D Tudja a fene, finom a szalmakrumpli :))

Friday 5 March 2010

:O

Nos... csirkepaprikás elnapolva....

Hogy mi történt azt még a magasságos úr isten se tudja... de PrezLee ebem megzabált egy jó fél kiló csirke mellett, amit szándékoztam volt kezdetben csirkepaprikássá varázsolni, majd meggondoltam magam és flekkenként akartam kisütni, de az a süket hús kiugrott a kezemből mikor szétszaggattam a zacskót, hogy fűszerezzem be az egészet, a földön landolt és szemfüles ebem PrezLee meg ... letámadta a husit és jól bekapta :) Már hülye lett volna ha nem teszi... S mikor már javában nyakalta a húsokat, rájöttem, hogy végül is drága ebem,  vigyáz az alakomra, nehogy elhízzak, és.... becsaptam a húspotyolót a kagylóba. Nincs hús, ugysem kell alapon...Ellenben nem voltam résen ismét, mert a kagylóban tanyázott 3 csupor és 1 tányér. Ezek megrepedeztek. S ha már halálra ítéltettek, megnéztem milyen az mikor na verjük szét a helyet van... :D

Nem reklámozom, de vagány...olyan hatalmasnak éreztem magam, miközben szétvertem a repedt csuprokat, meg a félig ketté tört tányér maradványait... kaccsintgatni kezdtem egy teljesen épp tányérral meg egy csuporral is... de végül mégis győzött  a maradék józan ész és  letettem a kalapácsként használt eszközt :D

Azért megdöbbentő és furcsa nekem, hogy az efféle rombolás még élmény számba is mehet :D Na és ne feledkezzünk meg arról az előnyről, hogy megszabadulván 1 tányértól, meg 3 csuportól, most mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül mehetek egy sopping túrára, megkeresni az ideális csuprokat, s nem fogom azt érezni, hogy ejsze, megint csak veszem őket... mert elvégre "eltörtek kérem szépen", pótolni kell őket...

Ti mikor zúztatok össze valamit? :D Akarva vagy véletlen?

Bár a Kung Fu Panda aszongya, hogy "véletlenek pedig nincsenek"...

Ébredés

Ma amikor megébredtem a következő jelenségre lettem figyelmes... elkezdtek pörögni a fejemben a gondolatok, de nem akármilyenek, hanem "mit is főzzek ma". Ez kicsit megdöbbentett sőt mondhatom, meglepett, mert reggel nem ilyen dolgok szoktak a fejembe járni. Hanem hogy például ... végül is nem is tudom :O Reggel sokszor eszembe jut egy egy szó, mint "bobarnac".... mármint olyan fricska, vagy egy kép egy helyről ahol életemben egyszer megfordultam. Csak úgy bevillan, és sokszor meglep, mert jelentéktelen, mintha csak menet közben lett volna berajzolva a fejembe, nem is tudatosan, és néha elővillan. Egy kép az autópályán táblákkal, vagy egy kirándulás alkalmával látott fa. Szóval valami olyasmi, amiről már rég megfeledkeztem.

És ma mi ugrott be így? Csirkepaprikás.

Hogy főzzek finom csirkepaprikást.

Utoljára mikor készítettem olyan finomra sikeredett, hogy elcsodálkoztam és majdnem elnyaltam az egészet úgy üresen.  :D

Thursday 4 March 2010

Pizzát tervezek

Pizzát tervezek készíteni a hétvégén. Méghozzá olyant, amilyent a Ninja Teknősök ettek volt a rajzfilmben. Ez pedig olyan, hogy iszonyat nyúlik minden fele a sajt :D Vagy a másik változat, a calzone is ugyanúgy bejön nekem, azt is szeretnék készíteni hamarosan, majd megszavazzuk mi is legyen. Persze mellé sör jár, na meg valami jó film.

Azért hihetetlen, hogy ismét péntek van.

Felfalomfalafelfasirt

Hát hápogok magamban, nekem ez annyira ízlik, hogy megettem már egy fél kiló-falafelfasírt akármit, gombóckákat, nagyon ízlik :D Kinézetre fasírt, ízre enhyén emlékeztett a töltött csírke töltelékére, de mégsem. Azt hiszem a bele rakott hagyma dobta meg ennyire az ízét. Nem követtem teljesen Ottis falafel receptját, hanem szemre ész nélkül hajigáltam az alkatrészeket a nagy tálba, majd kevertem össze. És leírom amíg el nem felejtem, hogy mégis mit:

  • Valami fél kilónyi darált csirkehúst

  • kb 400g már eleve megpuhult(nem kell áztatni) borkános csicseriborsót

  • 140g száraz kenyeret :D (ezt lemértem), megdaráltam

  • só, borsó jól eleresztve, örölt köménymag, jó 2 púpos kanál

  • piros paprika, azt is bátran

  • 1 nagy hagyma apróra vágva

  • fél fej fokhagyma, több nem volt itthon

  • egy kis vegeta (ez elhagyható)

  • fél marék fagyasztott petrezselyem zöld

  • 2 tojás

  • kis prézli


Elkészítése természetesen hihetetlenül egyszerű, összekutyuljuk az egészet, amíg szépen egyenletesen el van osztódva. A prézlit azért adtam hozzá, mert lehet ehhez az adaghoz a 2 tojás sok volt, és icipicit lágyabb lett a massza. S akkor gondoltam, az is kenyér, meg száraz is, hát elfér.

Kis gombócokat formáltam, kisütöttem és kész.

Nagyon nagyon fincsi, biztos még fogok készíteni és az is biztos, hogy csak csicseriborsóból is elkészítem.

Falafel+fasírt

Ma valami érdekeset akarok készíteni. Úgy, hogy fogalmam sincs mi is ez a falafel, meg  milyen íze lesz a csicseriborsónak és társai. De megkockáztatom, egye fene, egy negyed kiló darált hús még nem a világ vége.  A falafelről annyit tudok, hogy csicseriborsóból készült fasirt szerű arab étel. Nem ettem, nem szagoltam,nem kóstoltam.  Csicseriborsót Spanyolországban ettem csak, de az is inkább olyan kiegészítés képen volt a rizs mellé téve, szóval pár szem az egész tálon. Nem nagyon volt olyan, hogy ettől eldobom az agyamat az  a pár szem, teljesen semleges.

S akkor úgy gondoltam, hogy találtam a fagyasztóba egy kis zacskó darált csirkehúst. Igen, csirkehúst, jó soványat :D És van egy borkán spanyolból hozott eleve áztatott csicseri borsóm. Na meg kéznél Ottis receptje, és a fasírtról már tudom mi kell bele. Ezeket szándékozom valamiképpen össze meg vissza keverni, és lesz ami lesz :D Mivel hús van benne, elméletileg legeslegrosszabb esetben PrezLee ebem biztos benyakalja az egészet :D

Tuesday 2 March 2010

Gasztró kiállítás az Expo Transilvániában

Na én nem tudom, és szép lassan feladom a "harcot".  Valamit azt hiszem nem csinálok jól, de már egyszerűen idegesít, hogy mindenféle eseményről szinte csak a végén értesülök. Mint például erről a Gasztró kiállításról az Expo Transilvania keretén belül.

Bosszantó ugye megtudni ma, március 5-én, hogy 3-7 március között egy ilyen akármi van ott és sehol de sehol semmi hírét nem láttam. Járkáltam a városban, újságot is olvasgattam. Rádiót nem hallgatok, TV-t meg nem nézek. De valahogy nyitott szemmel járok és becs szóra egyetlen plakátot sem láttam ezen eseményről.

És ha ez csak úgy az első ilyen lenne... Nem az első és mivel maradtam le például kutya kiállításról is... hát már a csoda tudja mit is kéne tenni, hogy ezek mégis eljussanak hozzám.

Mérgemben nem is biztos, hogy elmegyek. Végül is olyan nagyon nem érdekel, ott né lehetne készíteni egy pár fotót, mert ugye hotelek és egyebek berendezéséről szól, de ki tudja lehet van valami ötletes is, ami elleshető, alkalmazható stb.

Azért az is vicces, hogy Tordai internetes újságban bukkantam véletlen a cikkre :D ami az eseményről szól

Forma 1 szendvics

:D hatalmas siker, ováció meg ilyenekben volt része a Forma 1 szendvicsnek. Az ötlet innen származik, nem saját találmány, ellenben egyszerűen zseniálisnak tartottam és muszáj volt leutánozni nekem is. A siker nem maradt el, valami pfuaaaaaááááiii woowwww szerű volt a fogadtatása, meg negyed óra bámulása a versenyautóra hasonlító szendvicsnek.









Monday 1 March 2010

Sütés nélküli meggyes

Fura, ugye, hogy sütés nélküli és mégis meggyes sütemény a neve :D na de ne akadjunk ki ezen. Mifelén úgyis tésztának neveszzük, úgyhogy Sütés nélküli meggyes tésztát készítettem a Nosalty oldalon talált meggyes sütemény recept alapján.

Ezúttal kipróbáltam a vadi új torta formámat is.

Ugye az egész úgy készült, hogy fagyasztott meggyet vettem, hagytam kiolvadni. Majd mivel nem értem rá, kihasználtam a modern technika vívmányait és "defrost"-ra állítottam a mikrót, az végezte el a kifagyasztást.

A kekszet ledaráltam, margarinnal és tejjel összekevertem, majd a torta formámba egy "lapot" tuszkoltam belőle. Ezután sütőpapírra kiszedtem, mert az jutott eszembe, hogy nem fogom tudni a következő lapot szépen elegyengetni, elvégre az pudingon nyugszik majd!

Talán egy picit több tejet tettem a masszába, nem tudom, minden esetre eléggé kompakt lett a "lap". Amolyan szájpadlásra ragadós, első falatnál meglepő az állaga, de utána annál jobban lehetett tolni lefele.

Tehát elkészítettem az első lapot, kiszedtem a formábból, majd a maradékot kiterítettem a forma alján, rákentem a kakaós pudingot, majd ráhelyeztem az előre gyártott "lapot".

A mascarpone-t összekevertem a meggyel, de valahol módosítanom kellett ugye az egészen, így egy adag tejszínhabot is kevertem mellé. Minden bordó lett, lehet, hogy friss meggyel dolgozva nem fogja meg ennyire a színét, de most nem volt friss megy.

A mascarpone-, meggyes, tejszínhab nagyon finom keveredés lett, és mondtam, kicsit ragadós volta ellenére nagyon hamar elfogyott.

Azon törtem  fejemet, hogy vajon picivel több tejet raktam a keksz mellé, vagy netán legközelebb esetleg valamivel levegősebbre kéne készítsem a "lapot", csak azt nem tudom még, hogy mivel okozhatnám a levegősebbségét.

fotó lesz picit később