Saturday 13 November 2010

Mi a manó?

Na valamit ügyeskedhettem, mert most vettem észre, hogy a lapom nem volt elérhető, sacc per kb 3 napja… Ej ej. Technikailag tudom mit hibáztam, és sejtem, hogy a fáradtság betette az ajtót, egy file-t rossz helyre másoltam fel és tessék ott volt a baj. Aztán amikor be akartam számolni a fasírtról, csak látom, hogy nem megy…

Fasírt, ipari mennyiségben

Családi mennyiségű fasírtot gyártottam ma le. Ugyanis itt a karácsony és a malac az ólból be kell kerüljön a fagyasztóba. Ennek következtében kissé ki kell üresíteni a felhalmozott dolgokat. Úgy egyeztünk meg anyukámmal, hogy kevesebb felvágottat veszünk, ehelyett készítsünk olyan ételeket amelyeket lehet fogyasztani reggelire vacsorára is. Fasírt, rántott hús, afféle saláta szerűségek hússal stb.

Így történt, hogy 2 zacskó darált húst vettem ki, még tegnap beáztattam jó 20 deka csicseriborsót, hogy ma felhasználhassam a fasírtba.

Hát meg kell mondanom, egy kis időbe telt amíg mind megsütöttem őket, de most pár napig lehet ezeket eszegetni.

Tuesday 9 November 2010

Káposzta puding

Ma reggel korán ébredtem… este hétkor. Mert délben feküdtem le. Mostanság kezd ez lenni a “normális” gondolom tavaszra visszakerülök az emberiség közé, amikor is majd reggel fogok felkelni és este mint mindenki más, lefeküdni. Na de meglepetésemre ma az ebéd gomba volt. Ezt én meg nem szeretem és anyukám készített valami finomat nekem is :D Káposzta pudingot. Meg kell kérdezzem pontosan hogy készítette, mert nagyon finom lett. Valami olyasmi, hogy apróra volt reszelve a káposzta, megfűszerezve, gondolom tojás meg valami hasonlóval összekeverve, majd tepsibe téve és a tepsi még egy tepsibe téve, azért, hogy inkább  főzve legyen mint sütve.

Nyami!