A másik nagyon kopirájtos dolog amit készítek az a Kőgaluska™, ami eddig szinte kizárólag akkor készült igazán kőgaluskává, amikor anyukám megkért, készítsem el a galuskát a levesbe és a lelkemre kötötte, hogy "de ne csinálj megint kőgaluskát"... Na ha ez a varázsmondat elhangzik, akkor olyanol kesznek a galuskák, hogy be lehet törni velük az ember feját is, vagy épp arra kell vigyázni, hogy ne ugorjon ki a levesből. Az ilyen galuskát tartalmazó leves mellé ajánlott jó éles kést is adni. A legjobb kő galuska az igyekezettel elkészített, amikor az ember mindent belead, hogy na most az egyszer nagyon puha és omlos galuskát készít, de még mielőtt a jobb oldalon csiripelő belső angyali hang megnyugodva szemlélné és mondaná, hogy NA IGEN, ennyi griz elég is... akkor mégiscsak megszólal a bal oldali ördög hangja és azt mondja.. csak egy kicsit tegyál még. Érdekes, hogy ilyenkor a bal oldali hang is mézes mázos meg segítőkész... de végül kiderül, hogy azt az utolsó kis griz adagot mégse kellett volna betenni.
Már családi hagyomány a galuska csere is... amikor is az én tányéromba landol az összes ehetetlenül keményre sikeredett galuska és cserébe adom a "lágy" majdnem normális keményságű galuskákat. Mert a vicces, hogy a kőgaluskát nagyon szeretem :D :D :D
No comments:
Post a Comment