Még jó, hogy nincsenek valami veszélyes anyagok a konyhába, mert egy szép nap úgy járnék mint mások: füstölgő fejjel meg mégis hogy néznék ki???
Történt ugyanis, hogy ma én voltam a fakanál végén. Egy hirtelen karfiol levest csaptam össze és oly nagyon összecsaptam, hogy jaj, de szerencsére elfogyott, nem marad az utókornak oka röhögnie azon, hogy ez sem jött össze a legjobban. DE... hamar megvolt. A lényeg, hogy egy anyóstól kapott fagyasztott karfiolt dobtam be egy lábos forró vízbe, majd kis vegetát adtam hozzá, egy kis eresztékkel megtoldottam, egyet főztem rajta és kész is volt a leves. Hagymát nem tettem bele, mert csak amikor ettem gondoltam, hogy ejsze máskor belefőzők egyet.
Na de nem ez volt a kísérlet. Hanem készítettem muzsdéjt. Vagyis fokhagyma szószt. A rántott hal mellé. Hmm nyami nyami, juj de finom! Lett volna ha el nem sózom de olyan nagyon, hogy ehetetlen lett. Sebaj gondoltam egyet és nagyot, de azért nem mertem az egész "anyaggal" szórakozni, vettem egy kanál szódabikarbonát. Majd egy kiskanál ecetet. És egy másik tálkában összekavartam a foghagyma szósszal. Lett is belőle kémiai reakció. Kevergettem és vártam, hátha elmúlik és csak ehetően sós lesz. Nem történt meg, tehát maradt a másik megoldás: tenni bele még valamiket. Persze a szódabikarbóna és ecet mentes maradékba. Hmm mit is tegyek bele??? Álltam tétován a hűtő előtt: megvan! Tejszín! Remek ötlet ugyebár, az is fehér, meg garantáltan nem sós. Tetem is bele. Ez sem sokat segített. Majd tejfölt kevertem hozzá, de ez sem oldotta meg a kérdést. Végül még egy kis vízzel kereszteltem meg, majd mindenkinek szóltam, hogy semmit ne sózzanak mert elintéztem már én a sóval!
Végül jól alakultak a dolgok. Csupán az a kérdés maradt hátra, hogy vajon miért is csúszott olyan nagyon az a sör ebéd után??? :D :D :D
No comments:
Post a Comment