Elmentünk a boltba. Venni kávét meg gyufát. Meg mustárt. Na meg vettünk barackot is. És a boltban rám köszönt a ketchupos flakon.
Ketchup: -Szia
Én:-Szia Kechup
Ketchup:-vigyél haza
Én:-nem viszlek
Ketchup:-Vigyél, mert szükséged lesz rám.
Én:-Nem mondod...
Ketchup: -komolyan... aztán fogod bánni, hogy nem vittél haza. Biztos akarsz majd készíteni valamit és szükséged lesz rám
Én: - te, Ketchup, gondoltam rá, de valahogy nem. Nem fog kelleni ketchup. nem viszlek haza.
Ketchup: - Jó. Majd megbánod...
Én: Az meg az én bajom lesz...
És igen... kellett volna vennem ketchupot. De boldogultam nélküle :D mert yuppiiii pizzát készítettünk. Elég későn jutott eszünkbe és nem is pizzának indult az egész. Valami lepény akármit gondoltam amire nagy halom feldarabolt friss kerti paradicsomot pakolok, kis sajttal megszórom, valami maradék szalámi véget ráaprózok, netán egy kis hagyma, meg túró oszt be a lerbe és kész. A végén pizza formájú lett a dolog és bevallom nagyon finom!
A pizzatésztát természetesen az úr készítette el, elvégre gyakorolnia kell ezen tevékenységet és jelen esetben olyan finomra sikeredett, hogy ihaj csuhaj. Ilyen finomra még nekem se sikerült egyszer sem a pizzatészta.
Az előbbi párbeszédből ugye nyilvánvaló, hogy ketchupot nem hoztam haza, pedig ő szólt, hogy szükségem lesz rá, csakhogy én sokkal "okosabb" voltam. Talán ezt hívják megérzésnek...
Végül a pizza isteni lett az apróra vágott paradicsommal. Ha oreganó lett volna itthon, még finomabb lett volna. De az sem volt, ugyanis előző nap elfogyasztottam az egészet.
No comments:
Post a Comment